Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - Gerold László: Péter, aki Lajos
a mű mind az opus egészét, mind pedig a szerző ifjúsági regényeit tekintve később sem kapott kellő figyelmet, s ez alól a két Gion-monográfia sem jelent lényeges kivételt. És ezt a mellőzöttséget a Gion-művek filmes feldolgozása sem írja felül. Kétségtelen, hogy A kárókatonák még nem jöttek vissza és a Sortűz egy fekete bivalyért, de még a Postarablók is cselekményesebb, dinamikusabb, s ilyképpen vizuális megjelenítés tekintetében vonzóbb és hálásabb anyag, mint az Engem nem úgy hívnak, ebből adódóan érthető, hogy a filmes szakma figyelme is elsősorban az előbbi szövegek felé fordult. Ugyanakkor mindenképpen szerencsés körülmény, hogy ennek az ifjúsági regénynek is van (tévé)filmes változata, amely azonban a kötethez hasonlóan, sőt még inkább, szinte észrevétlen maradt. Ahogy az életmű-bibliográfia tanúsítja, a regény tévéváltozatáról egy előzetes újságinformáció és egyetlen ismertető jelent meg. Az előbbiben a Reát alakító középiskolás lányt szólaltatja meg a riporter (zárójelben: Pétert a később színészi pályára lépő Mezei Zoltán alakította!), kritikát pedig csak a Híd közölt, a Gion-művek filmváltozatairól rendszeresen író Bordás Győzőtől. Szerinte az író és a rendező, Vicsek Károly közösen jegyzett tévéfilmje, annak ellenére, hogy a regény „nem cselekményes, történésekben gazdag alkotás", inkább az „érzelmek világába kalauzoló mű", s ezért filmre vitele némileg meglepő, de sikeres vállalkozás. Hogy a mű filmes adaptációjára sor került, abban a kritikus szerint részben közrejátszhatott Gion három ifjúsági regényének, valamint az Ezen az oldalon című novellafüzér alapján készült, A késdobáló (rendező: Vicsek Károly!) címmel már filmre vitt feldolgozása, és ezek, kivált az utóbbi országos sikere. Ehhez, mintegy kiegészítő, tényértékű adalékként hozzátehetjük, hogy Gion prózáját a filmesek közül elsőnek éppen Vicsek Károly fedezte fel. A szerb, de magyar-zsidó kötődésű színésznővel, Ras Évával együtt készítette el 1982-ben a szerző díjazott, Testvérem, Joáb című regényének szerb nyelvű filmjét Zalazak sunca (Naplemente) címmel. Ezt követően, 1988-ban készült el az Újvidéki Televízió és a Magyar Televízió koprodukciójaként az Engem nem úgy hívnak című regény alapján a Keresünk egy jobb hajót című tévéfilm. Ezt a kritika, hogy visszatérjünk hozzá, azért minősítette sikeresnek, mert a rendező „jól ráérzett a regény lírai vonalára", amit a film a két fiatal érzelmi kapcsolatára utaló apró gesztusokkal, jelekkel tett érzékletessé, illetve, mert a regény szikár, célratörő párbeszédtechnikája kifejezetten filmszerű. Ugyanakkor a kritikából megtudhatjuk, hogy a regény és a film befejezése némileg különböző. A filmből hiányzik a kölyökkutya esete a farkára kötött konzervdobozzal, amit a kritikus, mert a „valóságot a maga kegyetlenségében mutatja meg", a regény kulcsjelenetének tart, de mivel a rendező láthatóan a mű líraibb vonulatát hangsúlyozta, ez a „harsányabb, expresszívebb" jelenet nem is illett volna a történetbe, kivált nem zárópoénként. És ez a megjegyzés akár hívó szó is lehet a regény és ennek tévéfilmváltozatának összevetésére. Amint első közlésként itt olvasható, a filmkészítés folyamatát jelenetről jelenetre rögzítő technikai forgatókönyv tanúsítja, Gion Nándor ifjúsági regényének filmre vitele lényegében megegyezik az alapmű menetével. Lényegében, mert az irodalmi és a filmes ábrázolás szükségszerűen különbözik egymástól, ami a regényhez képest elkerülhetetlen tömörítés mellett elsősorban egyes jelenetek elhagyásában, illetve sorrendjének felcserélésében mutatkozik meg. Függetlenül azonban attól, milyen mértékű módosításról van szó, ahogy a regény szerves részét képezik a szerzői leírások és a szereplők gondolatainak, érzéseinek első vagy harmadik személyű közlései, annak megfelelően egységes filmes kompozíciónak kell tekinteni a technikai forgatókönyv 47
