Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - Gerold László: Péter, aki Lajos
Gerold László Péter, aki Lajos Miközben Gion Nándorra, prózánk jelentős alkotójára emlékezünk, annak okán, hogy most lenne hetvenöt éves, óhatatlanul eszünkbe jut, miszerint az évfordulók nemcsak arra szolgáltatnak alkalmat, hogy egy impozáns írói opus egészét idézzük fel, kiemelve ebből a legjelentősebbeknek tartott műveket, s egyúttal tágítva a befogadási horizontot, hanem arra is lehetőség kínálkozik, hogy az adott életmű kevésbé frekventált darabjaira vagy eddig mellőzött vonulatára hívjuk fel a figyelmet. A gioni opus iránt, örömmel nyugtázhatjuk, az utóbbi években megkülönböztetett érdeklődés nyilvánult meg. Amint ezt a regényeket, ifjúsági regényeket, novellákat, naplókat, cikkválogatást tartalmazó, öt kötetből álló (összesen háromezernél több könyvoldalnyi!) életműsorozattal szinte egy időben megjelent bibliográfia, monográfiák és résztanulmányok tanúsítják (még ha az utóbbiak között találunk egészen elhibázott szemléletűeket is). Ugyanakkor egyes művek, mint például Gion Nándor díjnyertes ifjúsági regénye, az Engem nem úgy hívnak vagy a művek filmes, tévés, rádiós, színházi feldolgozása és interpretálása szembetűnően kevesebb figyelmet kapott annál, amit mind az opus egészének kontextusában, mind pedig önértéküket tekintve is megérdemelnének; vagy háttérbe szorultak, netán feldolgozásra várnak. Az Engem nem úgy hívnak című ifjúsági regényt Gion az újvidéki Forum Könyvkiadó által meghirdetett pályázatra írta azt követően, hogy előtte két pályázaton is első díjat kapott. Előbb, 1968-ban, a Magyar Szó pályázatán az Olyan, mintha nyár volna című novellájának, majd a következő évben a kiadó pályázatán a Testvérem, ]oáb című, nagy vihart kavart regényének ítélték oda az első díjat. Gion pályadíjnyertes ifjúsági művének megjelenésével (1970) kezdetét vette az opus ezen műfaji besorolású regényeiként számon tartott vonulata, mely egyes vélemények szerint négy, mások szerint pedig akár hat kötetet is magába foglal. Az utóbbiak szerint, amint ezt az életműsorozat harmadik kötete tanúsítja, az Engem nem úgy hívnak, valamint a Postarablók (1972), A kárókatonák még nem jöttek vissza (1977) és a Sortűz egy fekete bivalyért (1982) mellett az Angyali vigasság (1985) és az önálló kötetben nem, csak folyóiratban publikált Zongora a fehér kastélyból is az ifjúsági művek közé sorolható. Ezt a besorolási szempontot akkor fogadhatjuk el, ha - amint Bori Imrének a vajdasági magyar irodalmat összefoglaló monográfiájában áll - ifjúsági műnek tekintjük azokat a munkákat, melyekben Gion arról a világról ír, „amely a felnőttekkel való találkozások során megsemmisül", illetve ha - amint az opus egyik monográfusa, Elek Tibor véli - az elbeszélői nézőpontot tekintjük mérvadónak, azt, hogy a műveket a bennük megnyilatkozó „gyermeki látószög határozza-e meg". Ugyanakkor el is utasítható az ifjúsági művek 43
