Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 12. szám - Illyés Mária: Fikció, de nem regény

ugyanúgy kivégezteti a vallási ellenállójának érzett Morus Tamást, mint a fiúgyermeket nem szült Boleyn Annát is. Az udvarban zajló eseményekben, az európai nagypolitika hatalmi harcaiban a diplomaták igen fontos szerepet játszanak, s ez megnyilvánul a pompás ünnepségekkor.

Az ábrázolt két férfi, két diplomata, I. Ferenc küldöttei VIII. Henrik udvarában, elkötelezettek az egyházszakadással szemben, feltehetően szövetség teremtése, konfliktusok elsimítása volt a dolguk. Mindketten katolikusok, de a katolikus egyház megújulásának hívei. Georges de Selve, maga is püspök, befolyásos, bár Dinteville-lel ellentétben nem arisztokrata családból származott. Kiváló műveltséget kapott, 1529-ben, huszonegy évesen a francia delegáció tagjaként ott volt a második speyeri birodalmi gyűlésen. Orosz István „liberális katolikusként" jellemzi, közismert volt Luther iránti toleranciája. De speyeri szónoklatában a keresztény Európa újraegyesítésére buzdította a németséget. Már fiatalon is tudós férfiú. A halála után megjelent „Intelmek, melyeket De Selve intézett a nevezett németekhez" című beszéde ad magyarázatot arra, miért német nyelven írt énekeskönyvet festett a német (és egyébként angolul és franciául nem jól tudó) Holbein a festményre, hiszen a protestáns, az egyházszakadást okozó németeknek szóló intelmekre kívánt ezzel utalni.

A festményen látható legkülönösebb módon ábrázolt két tárgy: az eltorzított koponya és az alig látható feszület, az egyik a halál jelképe, az élet végességéé, a másik pedig a megváltásé: az örök életé. Mindkettő sajátos módon van elrejtve. Noha a koponya méretre a legnagyobb ábrázolt tárgy a festményen, és ráadásul a néző szeme előtt, a kép kellős közepén áll, torzítás teszi nehezen felismerhetővé. A bal felső sarokban a feszületet - ez a legkisebb ábrázolt tárgy - félig függöny takarja. Egyiket az Orosz István által oly sokat tanulmányozott anamorfikus ábrázolás, a másikat elhelyezése teszi, ha nem is láthatatlanná, de nehezen észlelhetővé.

Orosz István könyvének lebilincselően gazdag leírásai más utat követnek, mint a történészéi; úgy mutatja be a kort és annak összefüggéseit, szereplőit, ahogy a kutatók nem tennék. Már a festmény alakjainak, tárgyainak bemutatásakor érződik, hogy gyakorló művész mond véleményt egy másik művész teljesítményéről, és olyasmit is meglát, amit történész nem bizonyos, hogy észrevenné. Imponálóan széles körű irodalmi és kulturális műveltségének és érdeklődésének birtokában pedig olyan összefüggéseket említ meg, amelyektől minden szaktudós ódzkodna (például, hogy a Codex Atlanticusban lévő egyik Leonardo-rajz Dinteville tulajdona volt, (70); vagy párhuzamokat von a koponya ábrázolása ürügyén Dante halálmegjelenítése, tehát a 14. század és Holbeiné, tehát a 16. század között, (76). Egyfajta perspektivikus torzításnak - az anamorfózisnak - a hatását fedezi föl például (és ez az egyik legérdekesebb észrevétele) Shakespeare fél évszázaddal későbbi XXIV. szonettjében. Kibontja az irodalmi és képzőművészeti témák látszólag távoli összefüggéseit. Értelmez és magyaráz, és egymástól távolinak látszó motívumokat kapcsol össze.

Kitérhetnénk még részletesebben arra is, hogy milyen, a kép szerkezetéből levezetett bonyolult asztrológiai okfejtésbe kezd, milyen érzékletesen írja le a kép megrendelésének elképzelt jelenetét Jean de Dinteville, Georges de Selve és Holbein között (59), mennyire bravúrosan varázsolja elő számítógépes segítséggel Dürer Melankólia című rézmetszetének egyik - a művészettörténet által - vitatott koponyaábrázolását, hogyan vezet végig bennünket Holbein londoni portréfestői korszakán. És megemlíthetnénk a kötet nyelvezetét is, amely jellegzetesen mai tartalmakat közvetítő szavak és kifejezések révén akarva-aka- ratlanul is a mi jelen időnkbe vonja a történelmi kort.

De Orosz István, a képzőművész nemcsak észrevesz, hanem alkot is, vagyis átalakít. Festményeken látható személyekről ír, elég sokról, a könyvben azonban csak két színes reprodukció található. Nem akármilyen értéke a kötetnek, hogy Orosz István vázlatos, de

105