Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Juhász Antal: Életmód és művelődés a mórahalmi tanyákon 1968-ban
Hét család látogatta rendszeresen a tanyai filmvetítéseket. Ők válogatás nélkül minden vetítést megnéztek. Öt-hat család kéthetenként, huszonhat család ritkábban járt vetítésekre. Tíz családban nyilatkoztak úgy, hogy nem szoktak filmet nézni. Leginkább a vígjátékokat és kalandfilmeket kedvelték. Tizenhárom megkérdezettnek magyar filmek: a Várkonyi Zoltán rendezte Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán tetszettek. Színházba kevesen jutottak el, pedig a termelőszövetkezet támogatta a Szegedi Nemzeti Színház bérletvásárlási akcióját. Hét családban mondták, hogy az adatfelvétel előtti egymásfél évben voltak színházban Szegeden. Egy házaspár látta a Szegedi Szabadtéri Játékok Az ember tragédiája előadását. Idősebbek a helyi művelődési ház műsoraira emlékeztek, ahová az asszonyok bálozó nagylányaikat elkísérték. Tizenhárom adatközlőnek a tanyai iskola anyák napi műsora jelentett kulturális élményt, egy férfi évekkel azelőtt cirkuszi előadást nézett meg. Erre a kérdésre sok helyen nem kaptam választ. Megkérdeztem, mi volt a legjobb szórakozásuk az utóbbi időben. Tizenhármán a lakodalmat nevezték meg, közülük két férfi „vőfélyös embör”. Ketten megjegyezték, hogy szeretnek lakodalomba járni. Nyolcán mondták, hogy legjobban a televíziós műsorokon szórakoztak. Annak idején egyetlen tanyában sem volt még televízió: öten a falusi iskolában, ketten faluban lakó ismerősnél, egy fiatalember pedig katonai szolgálata idején nézett tévéműsort. Öten említették, hogy legkellemesebb élményük a baráti társaságban való beszélgetés és a rokonlátogatás. „Farsangolni möntünk" - mondta egyikük fölcsillanó szemmel. A mozit és a rádióhallgatást öt-öt adatközlő tartotta legjobb szórakozásának. Ugyancsak öten azt mondták, hogy legjobb pihenni, ám ketten közben rádiót hallgattak. Két-két adatközlő a disznótort, illetve a kártyázást nevezte szórakozási alkalomnak. A kérdésre még ilyen válaszokat kaptam: színházban voltam, egy liter bor mellett beszélgettem, mulattam a kocsmában, a jószágokat gondoztam, örültem a jó termésnek. A válaszok különböző mentalitást tükröznek. Tanulságos, hogy két parasztember a munkában, illetőleg az elvégzett munkája eredményében lelte igazán örömét. Ketten mondták, hogy különösebb szórakozásuk nem volt. Tanyán maradnak vagy városba költöznek? Ez a dilemma az 1960-70-es években a vidéki Magyarország, kiváltképp a tanyán élő százezrek húsba vágó kérdése volt. 1960-ban az ország népességének 12%-a, Mórahalom lakóinak 70%-a élt külterületen. A hatóságok a táblás, nagyüzemi gazdálkodás érdekében szorgalmazták a tanyán élők faluba, városba költözését. Mórahalom tanyáinak nagy részén - mint említettem - fennmaradt a kisüzemi gazdálkodás, ezért a családokra nagyobb hatása volt a tanyai iskolák körzetesítésének. A 60-as évek közepén kezdték több tanyai iskolában megszüntetni a felső tagozatos oktatást, ami a 10-14 éves gyermekeket nevelő családokat döntésre kényszerítette: tanyán maradnak, vagy telket vásárolnak, és építkeznek a faluban. A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat akkoriban folyó tanyavillamosítási programjának ezzel ellentétes hatása volt. Kraller, Csipák határrészre és Tüsöksorra ezekben az években vezették el a villanyt. 1968 nyaráig az 56 vizsgált tanya közül tízben gyűlt ki a villany és nyolc család számított a közeli bekötésre. Úgy gondolták, ha az áramszolgáltatás eljutott a tanyára - aminek megfizették az árát -, és háztartási gépeket, televíziót vásárolhatnak, akkor érdemes a tanyán maradniuk. Az 56 család közül 50 tanyán, 6 család a faluban lakott. Az 50 tanyán élő családfő közül 40 mondta, hogy a tanyán kíván maradni. 7 család a faluba, 3 más településre szándékozott költözni. Indoklásuk eléggé változatos. Többen azért kívántak maradni, mert tanyán jobbak a jószágtartás feltételei: van legelő, rét, és több állatot tarthatnak, mint egy falusi háznál. Mások azt említették, hogy „a munka 100
