Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Pomogáts Béla: Erdélyben és Európában (Lászlóffy Aladár költészetéről)
Néha visszajárok szellem-Európából, kő-Európából, kép-Európából, könyv- Európából, kenyér-Európából, csók- Európából, harc-Európából gyermeknek. Amilyen okos és nyugtalan vagyok, sajnálom a fákat, hogy mindig egyazon tájon állnak, és sajnálom magam, hogy megint felnövök: felébredek, és ugyanabba a naprendszerbe omlik vissza anyagom, ha már ilyen nagyon kiváltam belőle, ilyen nagyon kiváltam. Bizony becsaptak: itthagytak helytállni. Költői kiteljesedés A költő útja egyenes vonalban haladt, költészete az idők során elmélyült és kiteljesedett, erre utaltak a nyolcvanas években közreadott verseskönyvei, így a Hol én, hol idegen (1982), a Ledőlési határidő (1985), majd néhány esztendős szünet után, amelyet a bukaresti irodalompolitikai szigor kényszerített rá, a Keleti reneszánsz (1993) és a Kőfalon kőszó (1994) című kötetek. Az elsőnek említett kötet címadó verse, a Hol én, hol idegen az alázat hangján tett vallomást a szülőföld iránt érzett hűségről: „Itt tudok legjobban, lehajtott fejjel ott lenni, / ahol az erő s az értelem egyszerre AZ. Valaki / azt panaszolta, hogy / soha senki nem lehet AZ! / Én is idegen vagyok magamtól, mikor megértek, / mikor éppen értem ezt az egészet s gondolok / valamit, amit fel is lehet érni. / De itt. Lehajtott fővel. / Nem akarok tudni semmiről már, ami árnyékot / borít ezekre a gondolatokra. / Ne kérdezze semmilyen kételkedő, hogy nemlétező / szavaimat mikor egészítem ki a semmi pontos / olvasata szerint. Tudom én mi történik. / Ez alatt a lapom alatt se megtanulni, se elfe- / lejteni nem lehet semmit. Olyan egyszerű: itt / tudok legjobban lehajtott / fejjel mindenütt lenni. / Hol én, hol idegen -Is dolgozunk mindahányan." A szülőföld és az erdélyi magyar közösség iránt érzett hűség ugyanakkor mindig kiegészült az európai kultúra történelmi értékeinek vállalásával. Olyan kettős: erdélyi magyar és magyar európai identitás ez, amely természetes módon fonódott egybe, mondhatnám, a magyar (és az erdélyi magyar) költészet identitásképző hagyományai szerint. Olyan költőkre hivatkozhatom, mint Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Illyés Gyula vagy Erdélyből Áprily Lajos és Dsida Jenő. Az európai és a magyar hagyomány együttesen kínál erőforrásokat - szemben a mostoha köznapi tapasztalatokkal, különösen a Kőfalon kőszó című kötet versei mutatják ezt, így a Lélekvándorlás, amely egymással összefüggésben hivatkozik Habsburg várára és Dantéra, a Rajnára és az ősi Keletre, Bolyaira és Lisztre, az európai és a magyar hagyomány „hívószavaira''. A nemzeti és az egyetemes történelmi és kulturális örökség közösségére utalnak az „Ének István királyról", a Keleti reneszánsz és a Szeged, alsóvárosi templom című versek, vagy éppen azok a költemények, amelyek a nemzeti tradíció egyetemes értékeivel érvelnek egy „európai magyar" gondolkodás és magatartás mellett, így a Széchenyi, a Kosztolányi, az Adyval, tüzes szekéren című költői művek vagy Az összeférhetetlen Tótfalusi Kis Miklós néma válasza a még mindig meghasonlott eklézsiának, amely személyes tapasztalatok nyomán jut állásfoglalásra abban, hogy az írástudónak nem mások megfontolásait, hanem a saját magasabb igazságát kell képviselnie: 85
