Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 12. szám - Pécsi Györgyi: Formaváltás, új identitás (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)

szerepben (egymásba tűnik a költő és Bartók), s többnyire észlelhetetlen, mikor beszél a költő, mikor a Bartókba áttűnt költő, mikor megszólító, illetve mikor és ki beszél önmegszólító módban.

A vers első egysége, az első öt szövegblokk az emigrációs magány és a szülőföldre, hazára való emlékezés fájdalmas szembesítése. „A vers nyitánya élesen exponálja az alapélményt: a világban való idegenségnek és az ebből fakadó fájdalomnak, szenvedésnek az érzését. "30 Az otthon elvesztésének keserűségét, az újvilág sivárságát megemelt élőbeszéddel, szólásszerű szentenciával érzékelteti a vers, de az idegenségérzetre adott válasz már határozottan személyes (ön)megszólító: „próbáld szeretni". Az idegenségre/szeretetlenségre-szeretet- hiányra a második szövegegység, az otthoni világra emlékező moldvai Marinka, Margitka népballada vendég- és variációs szövege, a feltörő emlékezet válaszol: Bartók személyes idegenségérzete, a sorspárhuzamra ismerve, tág világszemléleti kontextusba kerül - „Hova vetemedtél / hova vetemedtél" - s az édenből kiszakadva fölsejlik a tragikus vég is („tűzre te vettettél"). A halálos végzetet sugalmazó balladával ismét az otthon emlékezete, üzenő hangja, egy táncszó és parafrázisa száll vitába: „Jaj istenem a világ / kinek szoros kinek tág / jaj de szoros a világ / csontig hatol, velőt vág / hogy kitágul a világ / ha egyszer jobb időt lát." A szövegblokk csak az első két sort veszi át az évődő szerelmes táncszóból31, hogy annak ellenpontozó logikája szerint egyetemes, egyszerű életbölcsességi tapasztalatként válaszoljon a biológiai életet is kikezdő, csontig hatoló fájdalomra: „hogy kitágul a világ / ha egyszer jobb időt lát". A magány, otthontalanság, idegenség elfogadásával az élet értelme és értelmessége veszne el, az örök, bölcs emberi tapasztalat szerint azonban az ember „dolgos állat", mindig küzd, munkával dacol az életellenes erőkkel. A hazai emlékek mély motivációjával, otthonról hozott hitének erejével mi mást is tehetne idegenben Bartók, mint sorsába beletörődve, megtört reménnyel, cselekvéssel válaszol: „Komponálni? Lehet még? / De hát az ember dolgozik." Ezt a fogyatkozott reményt viszont már a - rejtett alanyú - költő buzdító bátorítása erősíti meg: „Körösfői lányok, / máramarosi románok, / sátron sívó arabok, / kunyhón tengő törökök: / hogy a nóta régi / s hogy mindig új: így örök - / egy nyelven szól az mind, / magyarul, románul, / s ki más értené, ha / nem Bartók tanár úr?!" - a költő lelkesült, himnikus tisztelettel hódol Bartók emberi és művészi nagysága előtt, felidézve a bartóki életmű egyik legfontosabb felismerését: Bartók felismerte és megértette a népek egyetemes testvériségét.

A költemény első öt szakasza érzelmi felívelés: az Amerikába kivándorolt magányos Bartók megrendült belső vívódásában a haza emlékével, a komponálás mellett dönt. A vers második, leghosszabb, zaklatottabb része tágabb kontextusban fogalmazza újra a hazavesztés és az alkotás, alkotói lét gyötrelmes dilemmáit.

A műteremtésbe való beletörődést megtöri, elbizonytalanítja a következő, Máté evangéliumából vett vendégszöveg. A biblikus, profetikus intelmet - disznók elé szórt gyöngy - groteszk strófák ellenpontozzák, a parvenü amerikaisággal való találkozás sokkoló élménye: „Estélyiben-frakkban / Urak-hölgyek, hölgyek-urak, / zongoraszónál szebb / zongorafódélen a lakk, II gyémántbolygók keringenek, / csiribiri valcer - / - pucér füleknek szól, / veszett ez a hangszer!" Keserű szembesülés a tobzódó pénz, üzlet, gazdagság világával. A hit, hogy „lesz még célszerű is / az agyontervezett világ", azaz értelmes rend valósul meg, megkérdőjeleződik, a kétezer éves európai értékek semmit nem jelentenek a pragmatista újhazában. Éles az ellentét a népeket értő Bartók és a Bartókot nem értő nagyvilág

30 Görömbei, 81.

31 Ismert zoborvidéki népdal: „Jaj, Istenem, a világ, / Kinek szoros, kinek tág. / Lám, énnékem a világ / Se nem szoros, se nem tág. / Szép a fekete bárány, IA fekete szemű lány. / Legény is szép, ki barna, / Kinek bodor a haja."

73