Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 12. szám - Pécsi Györgyi: Formaváltás, új identitás (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)
a '72-es változatot közlik - a Sajtóértekezlet kötet verseként, vagy akörüli műként, és az elemzések is rendszerint a '72-es, végleges változatot vizsgálják. (Kivétel, hogy a Szilágyi Zsófia Júlia szerkesztette Összegyűjtött versek 2006-os, Fekete Sas-kiadás a '65-ös és a '72-es változatot is megfelelő kötetbe sorolásban adja közre.) A Bartók-vers szövegbizonytalanságához hozzájárulhat, hogy Romániában már az első, folyóiratbeli megjelenésekor fölfigyeltek az olvasók, de mégsem a '64-es, hanem a '65-ös változat vált gyorsan népszerűvé Erdélyben, Illyés Kinga előadóművésznek köszönhetően is, és, emlékezetem szerint, a nyolcvanas években a budapesti Forrás-körösök is ezt, a valójában szövegcsonkított változatot tűzték műsorukra. A gordiuszi csomót nem megoldva, én is az 1972-es, végleges változatot vizsgálom, de a lényeges eltérésekre kitérek. Bartók Amerikában A vers merész és izgalmas formai újszerűsége, hogy a költemény nyitott: hagyományos strófákra tagolt vagy lineáris vezetésű szabadvers helyett az olvasó közvetlenül egymáshoz nem kapcsolódó, tipográfiailag is széttördelt, heterogén szövegegységekkel (ballada, táncszó, vendégszöveg, parafrázis, hagyományos forma, szabadvers, értekező próza) találkozik, melyek aktív befogadói magatartásra kényszerítik, arra, hogy maga konstruálja meg a vers logikai, szerkezeti hálóját és üzenetét. Az egyes szövegegységek vagy -blokkok a lapoldalon egymást követően balra, majd jobbra kerültek, tehát nem „kéthasábos" a tördelés, ez a laza elrendezés a szövegek közti feltételezhető dialógust nem zárja ki, de nem is erősíti meg, kivételesen és hangsúlyosan csak az értekező prózában írt rész foglalja el a teljes laptükröt. A vers szövegblokkjai önmagukban is jelentéssűrítettek, azonban a lazán kapcsolódó részek végső (?) helyüket csak a kompozíció egészében nyerik el. Egymás mellé, közelébe kerülések logikailag kikövetkeztethető, hangsúlyosan jelentésgazdagító, de sok múlik az olvasó érzékenységén és némileg előképzettségén, hogy milyen intellektuális vagy érzelmi tartományokat mozgósít benne a szöveg, fölismeri-e, „érti-e" azok gondolati, érzelmi kapcsolódását, a vendégszövegek, variációk, utalások eredetét, szerepét, felismeri-e a versbeli párhuzamok és motivikus visszautalások jelentőségét, azaz eligazodik-e a vers dinamikus hálózatában. Ugyancsak jelentéssokszorozó szereppel bír a vers beszélőjének dilemmás alanya. A vers fölütése azonnal elbizonytalanítja az olvasót: „Milyen széles az Óceán / annak, ki hazagondol -Is rossz hír számára mily rövid az út. / S százszor jajabb annak, ki már-már gondolkodni se tud / a gondtól. / ]aj neked, hús-vér idegen! —: / szerves gép itt az ember - -1 próbáld szeretni - hisz mégis az a dolgod - / nem kilóra mért szerelemmel." Ki beszél itt? Láng Gusztáv szerint a versalany hiányában a „József Attila-minta körvonalai sejtenek: a megszólító-önmegszólító tárgyiasságé. »Hogy mindent megértesz, ne áltasd magad, / a lélek végül rádpirít...«; »Van-e jogod elítélni / - hisz benne s belőle is élsz -la jelent...« Ezek s a hozzájuk hasonló mondatok a közösséghez szólnak (»ti«), de a költőhöz magához is (»én«, együtt »mi«), az újra és újra visszatérő, Bartókot megszólító formulák pedig a költőt és a közösséget az eszménnyel szembesítik."28 Görömbei András viszont a két alkotó egymásba tűnéséről beszél: „Bartók és Szilágyi Domokos ebben a sajátos portréversben egymásba áttűnik, szét nem választhatók, a bartóki sors elemzése ily módon a költő önanalízise is, emellett és elsősorban egyfajta általános emberi léthelyzet fölmérése."29 A vers poétikai bravúrja a nézőpontok csúszkálása: az ént megkettőzi az eszményített 28 Láng, 2001, i. m. 110. 29 Görömbei, 81. 72
