Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 12. szám - Pécsi Györgyi: Formaváltás, új identitás (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)

ben kétségtelenül ösztönzője lehetett Szilágyi Domokos Bartók-versének."u Székely János az Igaz Szó 1960/9. számában megjelent esszéjében viszont nem az Illyés-vers megjelenésével eredezteti a Bartók felé forduló figyelmet Romániában, szerinte Bartók halálhírétől, tehát már 1945-től jelen volt a zenéje, modernizmusa körüli értelmiségi vita: „a környezet, ahol éltem, tele volt, ha nem is nagyságának, de különösségének és problematikusságának hírével-nimbuszával. A nemzedék, amelyhez tartozom, jórészt már az ő kórusművein nevelkedett; az idősebbek számára viszont ő volt a megbotránkozás köve, valahányszor egy olyan éteri és hadifogoly-életünktől oly távol eső valami, mint a zeneirodalom, mégiscsak szóba került. [...] Szenvedélyes hívők védelmezték őt, szenvedélyes ellentábor minősítette érthetetlennek, és senki sem volt, még a legbotfülűbbek között sem, akinek pontos véleménye ne lett volna az ő zenéjéről. Pedig, ha jól meggondolom, ezt a zenét akkor, abban a környezetben jóformán senki sem ismerte még. íme, egy ember, aki puszta hírével is hat, aki ismeretlenül is szenvedélyeket ébreszt. Egy alkotó, aki mellett képtelenség közömbösen elhaladni, mert művészi irányzatok, életérzések, kultúrák harca robbant ki körülötte. Valaki, aki állásfoglalásra, tehát töprengésre és számvetésre kötelez; akinek szelleme vitát kelt, és belső vívódást vált ki; aki mert ébresztő, egyúttal éltető is. Lehet-e egy ilyen alkotó jelentéktelen, lehet-e műve mindenestül érdektelen? A halálhír megérkezésekor fellángoló viták igazi mivoltában tették fel számomra ezt a kérdést. "11 12

Székely ebben az esszéjében a bartóki zenével való - korjellemző - ellentmondásos személyes találkozását is megemlíti, mert míg példaképül elfogadta a szélesebb közvélemény is Bartók intrazigens emberi-erkölcsi magatartását, világhírére hivatkozva „látatlanul" nagyságát, ugyanakkor zenéjének disszonanciája idegenkedést keltett. O maga is előbb állt ki Bartók nagysága mellett, írja, mintsem zenéjét egyáltalán hallotta volna, s ha történetesen kiadói lektorként nem szerkeszti Szegő Júlia Bartók zenetudósi, népzenekutatói munkásságát elemző könyvét13 14, talán maga is a Bartók-tagadók táborához csatlakozik. „Fülem, amely csakis a nyugat-európai műzene intonációit, hangsorait szokta meg és ismerte el érvényeseknek, azokat pedig, amelyeket ezer évek óta ősi hagyományként őriznek a kelet-európai népek, egyszerűen zeneietlennek érzékelte. Magyarán: elfelejtett, soha meg sem tanult zenei anyanyelvem tette rám ezt a viszolyogtató hatást, miatta és csakis miatta éreztem rendetlenségnek azt, ami valójában rend és összhang. [...] Bartók eredeti alkotásainak követését és megértését épp az akadályozta meg számomra, ami őket a népzenéhez köti. "u

A költő életét közelebbről ismerők szerint Szilágyi Domokos legtöbbet hallgatott zeneszerzője Bach és Bartók, illetve Mozart volt, bár, mint Pomogáts Bélának adott interjújában megemlíti, Bartók zenéjével „aránylag későn", egyetemi évei alatt15 ismerkedett meg. Valószínűleg az Illyés-vers hatására hirtelen fölerősödő Bartók-kultusz kelti fel az érdeklődését16, és a friss élmény hatására, még 1956-ban verset is ír „Egy Bartók-dallam hallgatása közben", Zene címmel, amely nem több, mint a szokatlan zenére való felfigyelés észlelésének a jelzése. Szilágyi ezután folyamatosan „tanulja" Bartókot, nemcsak zenéje foglalkoztatja intenzíven, hanem esztétikája, modernizmusa, hagyománykezelése is. Egy

11 Láng, 2001, i. m. 108.

12 Székely János: Ismerkedés Bartók Bélával = uő: Egy rögeszme genezise. Bukarest, Kriterion, 1978, 125.

13 Szegő Júlia: Bartók Béla, a népzenekutató. Bukarest, 1955.

14 Székely, 128.

15 Költészet, zene, hagyomány. Pomogáts Béla beszélgetése Szilágyi Domokossal = Forrás, 1979/2.

16 Az 1955. október 9-i szülőknek címzett levélben írja: „A lapokban dúl a Bartók-kultusz (halálának 10. évfordulójára). Volt néhány Bartók-hangverseny, egyet a Cseh Filharmonikus Zenekar tartott." = Szilágyi Domokos családi levelezése, Szatmárnémeti, 2010, 47.

68