Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - A 80 ÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Takács Melinda: Eva Liszina: Egy darab kenyér (Egy csuvas novella magyarra fordításának tapasztalatai)
mintha ködöt vonna körém. Hirtelen könnyek öntik el az arcomat. Nem tudok már semmit sem elmagyarázni. Körülöttünk egyre nagyobb tömeg gyülekezik. Vad, elkeseredett kiáltás hallatszik. Én kiabálok.- Meghalunk! Ha nem tudunk tehenet tartani, meghalunk! Kusza gondolataimban megjelenik, ahogy téli estéken a kolhoz szénáját megyünk lopni: a szénakazlak ott fekszenek szélfútta mező közepén, mi meg csak húzzuk-húzzuk kifelé belőlük a jéggé fagyott szálakat, és közben reszketünk, hogy mi lesz, ha elkap a csősz... Őrjöngve, hangosan zokogok. A doktor megsimogatja a hátamat. Higgadt, határozott szavai hallatán elcsendesedem.- Ha városban élnétek, a testvéredet az első csoportba sorolnák. De így... Keze, lába egészséges, képes elvégezni a mezei munkákat, ezért maradt a harmadik csoportban. A felnőttek márpedig nem szoktak hibázni - gondolom. Minden erőm elhagy. Fulladozom. Úgy érzem magam, mint egy kis patak, amely a sodrába vetett követ sem megkerülni, sem elhordani nem tudja.- Doktor bácsi, ezt miért mondod? De hát Gyagyás Lizuknak csúfolják! Egy ilyen ember hogy dolgozhat falun? Tegnap anyám elvitte magával céklát gyomlálni. A gyommal együtt a céklát is kihúzta! A brigádvezető jól meg is szidott minket! Nem is számolta el munkaegységnek, azt mondta, ekkora kártevésért inkább börtönben lenne a helyünk... Elvékonyodik a hangom. Újra csöndesen sírdogálni kezdek. Az orvos magához ölel.- Nyugodj meg, kicsikém, ne sírj. Késő van már, mindenki hazament. Gyere vissza a nővéreddel jövő pénteken. Akkor még egyszer megvizsgáljuk. Szavamat adom neked: idén kaptok szénát. Ezt a papírt hagyd itt. Édesanyádnak mondd azt, hogy minden rendben volt, de vissza kell jönnötök, hogy lepecsételjék. Most pedig futás haza! Mindjárt rátok esteledik. A könnyektől maszatos arcomat a kötényembe törlőm, és már szaladok is vissza a hátrahagyott kenyérért. Az étkezde ajtaja - akár egy bezárt erőd. Lizuk az épület mellett a földön gubbaszt.- Hol a kenyér?! - kiáltok rá. Lizuk riadtan felugrik és ide-oda tekintget. Egy szempillantás alatt felmérem, hogy a zsebei üresek és a kezében sem tart semmit.- Mondom, hol a kenyér?! Lizuk úgy tesz, mintha valamit keresne.- N... nem... Nem tudom... Odarohanok az étkezde ablakához, és a keretébe csimpaszkodva felhúzom magam: bent csak üres asztalokat látok. Újra Lizuk előtt termek.- Hová dugtad a kenyeret?! Lizuk egyre jobban reszket. 145
