Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - A 80 ÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Takács Melinda: Eva Liszina: Egy darab kenyér (Egy csuvas novella magyarra fordításának tapasztalatai)

ismeretlen tájon úgy áll védelmezőn a messzeségben, mint egy kedves rokon. Lassan megnyugszunk.

Perzselő napsugaraktól remeg a levegő. Verejték marja a szemünket. A forró földre hanyatló növények égetik, felsebzik a lábunkat.

Egy út melletti mocsaras helyen állunk meg. A sekély vizet nedves levelű, húsos gyökerű, sűrű növényzet veszi körül. A leveleket félrehajtva megmosakszunk a hűs vízben. Pihenni már nincs időnk, szaladnunk kell tovább. Körülöttünk forró szellő játszadozik, a távolban délibáb vibrál. Lizuk egyre nehezebben lélegzik, minden lépés után könyörög, álljunk meg. Szédül. Nem akarja megérteni, hogy ha most leülünk, nem bírunk felállni.

Dél felé teljesen elcsüggedve egy nagyobb faluba érkezünk. Az utcákon csupa ismeretlen ember járkál, még csak nem is köszönnek egymásnak. Lizukkal félénken összekapaszkodunk. Nem tudom, hol vagyunk, megkérdezni pedig nem merem senkitől. Hirtelen boldogan felkiáltunk: egy rongyokkal, bőrdarabokkal megrakott, ütött-kopott szekér halad el mellettünk. A kocsis ismerősünk, otthon időnként a mi fölösleges holminkat is el szokta szállítani. Megállítja a lovakat, hozzánk cammog, és mindkettőnket felsegít a szekéren heverő, szakadozott zsákok közé.- Melyik faluban laktok? - kérdezi a ponyva hajtogatása közben.- Senyjalban.- Kinek a gyerekei vagytok?- Heveturáé.

Úgy tűnik, ismeri anyánkat! Ezen felbátorodva az étkezde helye, nyitva tartása felől kezdek érdeklődni. A bácsi vidáman feleli: az étkezde mindennap nyitva van.- Sütnek ott kenyeret is?- Nézd, amott, az étkezde mögött áll egy kis ház. Ott sütik a kenyeret.

A házikó kéményéből felszálló fekete füst megdobogtatja a szívemet: a sok szenvedés után úgy érzem, mintha a képzeletbeli szülőföldemre, egy mesebeli gazdag tájra érkeztünk volna meg. Egyszer csak - hiába bűzlik alattunk a szekér, mint egy fülledt akol - mennyei illat csapja meg az orromat. „Ez lehet a kenyér illata" - állapítom meg örömmel.

Az étkezde előtt szállunk le a szekérről. Noha kifogyott az erő a lábamból, nagyon szeretnék bemenni. De előtte még egy számomra kevésbé fontos feladatot kell teljesítenem, így hát Lizukot vezetve, zavarodottan botorkálok a fehér falú épület, a kórház irányába.

A kórházat rácsokból tákolt kerítés veszi körül. A virágokkal sűrűn benőtt udvaron kék ruhát viselő emberek üldögélnek. Egy kövérkés asszony a fák közé feszített kötélre fehérneműket aggat. Lizukkal kéz a kézben lépünk be az épületbe. Egy hosszú folyosóra érkezünk. Kétoldalt ajtók sora. Az egyik ajtó mellett rokkant emberek várakoznak. Azok, akiknek a padokon nem jutott hely, a földön, a fal mellett görnyedve ücsörögnek.- Hol vizsgálják a rokkantakat? - kérdezem egy magas bácsitól.

141