Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - A 80 ÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Takács Melinda: Eva Liszina: Egy darab kenyér (Egy csuvas novella magyarra fordításának tapasztalatai)
- Messze van a járási központ? - kérdezem anyámtól.- Innen hat verszta10 járásnyira. Egyenesen kimész a faluból, átmész Szuharkasszin, majd keresztülmész Tarmason. A tarmasi malmot észre fogod venni, mindenhonnan látszik. A mellette tartó úton menj, az egyenesen bevisz a járási központba. A kórház egy hosszú, fehér épület. Anyám a beleegyezésemet látva először megnyugszik, majd hosszasan, aggódva néz rám. „Engedjem? Ne engedjem?" - tükröződik arcán a bizonytalanság. Végül aztán megölel, megsimogatja a fejem. Anyám karjaiban gyenge, bizonytalan gyermeknek érzem magam. Hogy fogom én ezt az utat megtenni? Egy olyan utat, amerre még sosem jártam? A könnyek forrón égetik a szememet. Indulás előtt Lizukkal megiszunk egy-egy bögre tejet. Megtapogatom és magamhoz szorítom a szakadozó rongyba gondosan bebugyolált pénzünket, majd Lizukot vezetve kilépek az utcára.- Gyagyás Lizuk! Gyagyás Lizuk! - kiáltoznak a falubeli gyerekek. Máskor már rég elkergettem volna őket, de most sietünk, nem szólok semmit. Lizuk napok óta szótlan. Most sápadt, betegségtől elgyötört arcát mögém rejti, s mint egy kis beteg bárány, lépdel csendesen utánam.- Gyagyás Lizuk! Gyagyás Lizuk! Szeretnék mihamarabb kijutni a faluból. Sietnünk kell. Szuharkasszi környéke ismerős, gyakran jártunk erre az állatokat terelve. Tarmas fűzfái fenyegetően magasodnak fölénk. „Mit kerestek itt?" - érzem magamon szemrehányó tekintetüket. Igyekszem Lizukot átvonszolni előlük az út túloldalára. Az út itt már nem olyan, mint mifelénk, a darabos, poros földbe süppedő lábunkat minduntalan göröngyök sebzik fel. Egy boton lovagló fiúcska üldöz minket. Egy kitárt ajtajú épületbe menekülünk előle: úgy tűnik, egy boltba jutottuk. Észreveszek egy nagy darab karamellát. Rászegeződik a tekintetem - éhesen indultunk el otthonról -, semmi másra nem tudok odafigyelni. Lizuk vágyakozva mereszti a szemét, majd ráncigálni kezdi a ruhám ujját:- Elja, adj nekem karamellát! Türelmetlenül, szaporán lélegezve bontom ki, majd gyűröm össze újra a rongyot, benne a pénzzel; forró ujjaim nedvesek az izzadságtól. Kenyeret akarok enni. De Lizuk nem nyugszik karamella nélkül. Fogaival tépi, rángatja a kezemet. Igyekszem kituszkolni a boltból, ő azonban újra és újra nekem ugrik. A boltos csodálkozva bámul ránk. Mennyi erőmbe telik, mire sikerül kivonszolnom a nővéremet az utcára... Kifulladok. Szédelgek a megerőltetéstől. Szaladunk. Kétoldalt sík mező. Az út mentén egy malom áll. Nyomasztó, sötét árnya végigterül a rozsmezőn. A távolban egy fát pillantunk meg. Ezen az 10 Régi orosz hosszmérték: egy verszta 1066 méter. 140
