Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - A 80 ÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Füzi László: A tudós költő (Két történet Buda Ferenc nyolcvanadik születésnapjára)
Fűzi László A tudós költő Két történet Buda Ferenc nyolcvanadik születésnapjára 1. Buda Ferencet ezerkilencszáznyolcvanegy őszén ismertem meg, ezerkilencszáz- nyolcvankettőtől dolgozunk együtt a Forrás szerkesztőségében, a lényeget tekintve harmincöt éve közelről ismerjük egymást. Feri negyvenöt éves volt akkor, amikor először találkoztunk, én huszonhat. Érett férfiember és a pályáját éppen csak kezdő fiatal, mondhatnám. A sors nagy ajándékának tartom, hogy eddigi életem nagyobbik részét a közelében élhettem meg, láthattam a legkülönbözőbb léthelyzetekben. Láthattam családja, gyerekei körében, láthattam akkor, amikor a Forrást próbálta védeni a nyolcvanhármas Szárszó-szám okozta riadalmak idején, s máskor is, láttam utazás közben Kazahsztánban és Kirgíziában, ahol hiába voltunk ketten, mégiscsak egyedül volt mindegyikünk. Láttam, amikor örült a Kossuth-díjnak, s láttam és hallottam verset mondani, nem is egyszer, a legtöbb esetben iskolai órákon vagy irodalmi esteken mellette ülve figyelhettem, ahogy emlékezetből mondta a verseit, s azokat erővel ruházta fel. Sokszor és sok helyen láttam és hallottam verset mondani, most azonban azt a versmondását idézem fel, amikor csak ketten, a feleségem és én hallottuk verset mondani. Ezerkilencszázkilencvenhat nyara volt, Feriék akkor Sopronban éltek, pár évvel korábban költöztek oda, de sűrűn járt vissza hozzánk a szerkesztőségbe, s azt is tudtam, már akkor, amikor elköltöztek Kecskemétről, hogy visszajönnek majd a városba. Ezerkilencszázkilencvenhat volt, mondom, Feri abban az évben töltötte be a hatvanadik évét, verset kértem tőle a novemberi számba, abban a számban szerettük volna köszönteni. A novemberi számtól még messze voltunk, nyár volt, „vad délután, a föld parázsló, részeg virágok és darázs-szó", mondta volna Kosztolányi, amikor megszólalt a lakásunk ajtaja melletti csengő, Feri állt az ajtóban, fáradtan, a hosszú úttól megtörtén, úgy, mint aki Sopronból érkezik Kecskemétre az augusztusi hőségben. írtam nektek egy verset, mondta, még szinte az ajtóban, s azt is hozzátette, elmondom a verset. Végül a teraszra mentünk ki, ott mozgott valamennyire a levegő, Ágival leültünk a székekre, Feri állva maradt, úgy mondta: Flimnusz haza, Füziéknek: Áginak és Lacinak, Homok-haza Szíkfóld haza múltam és jövőm halmaza, s mondta végig a hosszú verset végig a történelmen és a jelenen, egészen az utolsó sorokig: s én csak hebegek dadogok dűlőiden elindulok lesvén ahogy göröngyeid fólisszák Isten könnyeit. 133
