Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Orosz László: Két filmes vallomás (Katona József nyomában; Kettőség az életemben)
Két Jókai-kötetet rendeztem sajtó alá. Egy kritikai kiadásban, legalábbis a magyar gyakorlat szerint, nem csak a szöveget állítjuk helyre, nem csak a forrásmunkákat vizsgáljuk meg. Például a Bánk bán esetében történelmi forrásokról is, irodalmi párhuzamokról, irodalmi átvételekről is szó van. Ezen túl nyomon követjük a szöveg kialakulását olyan szempontból is, hogy a két kidolgozás között milyen a kapcsolat, és nyomon követjük a mű pályafutását. Ilyen esetben, mint a Bánk bán, a kettős pályafutást. Egyrészt az irodalomtörténeti kritikában, másrészt a színpadon és a színpadi megjelenítésekről szóló kritikákban. A Bánk bán kritikai kiadásának befejező részében, az utóéletről szóló részben, nyomon kellett követni az irodalomtörténeti megítélés koronkénti változásait is, és a színházi előadások visszhangját, kritikáját is. A Bánk bánnál ez különösen érdekes, mert a kettő szétvált egymástól. Az irodalomtörténet Gyulai Pál Arany János tanulmánya óta a magyar irodalom remekművei között tartja számon a Bánk bánt. A színházban viszont a Bánk bán nézettsége, népszerűsége és kritikai megítélése egyre elcsüggesztőbb képet mutat. Itt már a Hevesi Sándor-féle rendezésre is gondolhatunk, aki azt mondta, hogy a Bánk bánt teljesen át kell alakítani, egyes részeket ki kell hagyni belőle, bizonyos jeleneteket át kell csoportosítani. Aztán folytatódik Bessenyei Ferenc megnyilatkozásával, aki szerint Bánk szerepe igen nehezen eljátszható. Vagy említhetem Zimmer Józsefnek a Bánk bán-előadásokról írt kritikáját, egészen az Illyés Gyula-féle átigazításig. Én láttam Illyés Gyula átigazítását, meg alaposan el is olvastam. Szerintem, ahogy Katona megírta, az azért jobb. Én Illyést nagyon szeretem, de ez a Bánk bán- átigazítása nem sikerült. A másik, engem szenvedélyesen érdeklő terület a verstan. Emlékszem, már Eötvös-kollégista koromban, már az első latinórákon fölfigyeltek rám, hogy Horatius bármelyik versformájú versét azonnal és pontosan tudom skandálni, még ha nem is ismerem. Nem tudtam megnevezni és nem tudtam felsorolni sem a verslábakat, de valahogy fülem volt a versritmusra. így kezdtem verstannal is foglalkozni, és így írtam meg a magyar verstan történetének legérdekesebb szakaszát, A magyar verstani eszmélkedés kezdetei címmel. Kecskeméten éltem. '48-ban kerültem ide tanárnak, annak ötven éve lesz az ősszel. Öt évig itt voltam diák is, tehát életemnek jó háromnegyed részét Kecskeméten töltöttem. Nem véletlen tehát, hogy Kecskemét múltja is érdekelt. Persze az irodalomtörténeti múltja. így született meg az a folyóirat-cikksorozat, amely a Forrásban tekintette át Kecskeméti kis irodalomtörténet címen a város irodalmi évszázadait. Majd ez könyv formában is megjelent, Kecskemét irodalmi öröksége címmel. Közben tanítottam is, és a tanítás, meg az, amit az irodalomtörténetben műveltem, azért nem vált szét teljesen egymástól. Ki szokták emelni a kritikusaim: megnyugtató a könyveim és cikkeim olvasása közben, hogy érthető nyelven fogalmazok. Nem minden irodalomtörténészt jellemez ez. Azért szoktam érthető nyelven fogalmazni, mert amikor írok, akkor rendszerint arra gondolok, hogy vajon érettségi előtt álló diákjaim megértenék-e azt, amit írok? Nagyon kedves és kitűnő tanítványaim voltak mindvégig, nemigen merem a nevüket fölsorolni, mert föltétlenül kifelejtenék valakit. Mégis, nagyon szívesen emlékszem például Bölcs Istvánra, akit csak egy évig tanítottam, vagy Palánkai no
