Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Orosz László: Két filmes vallomás (Katona József nyomában; Kettőség az életemben)
Az egyik apai ágról való dédapám is részt vett a szabadságharcban. A családi hagyomány erről csak annyit őrzött meg, hogy azért nősült olyan későn, mert 1849 után besorozták az osztrák ármádiába, és csak évek múlva térhetett haza. Tehát a történelem iránti vonzódás, az első történelmi élményeim innen, a beregi tájról származnak. Egy másik kettősség: Csépa katolikus falu. Én református voltam. A családunk katolikus-református, mert apám katolikus, anyám református volt, de minthogy anyám református paplány volt, úgy egyeztek meg, hogy a születendő gyerekek reformátusok lesznek. Én mégis katolikus elemibe jártam, mert Csépán nem volt más, csak katolikus elemi. Utána kerültem Kecskemétre, református gimnáziumba. A katolikus vallás meg a református vallás tehát egyaránt egészen fiatalkori élményem volt. Elemista koromban a többiekkel együtt részt vettem a katolikus hittanórákon. A hittanvizsgán mindig feleltettek is, és én ezt nagy kitüntetésnek tartottam, hogy református létemre ilyen kitűnően ismerem a katekizmust is. Utána persze Kecskeméten alaposabban elmélyedhettem a református gimnáziumban a református vallás tanításaiban is. A kecskeméti életem is bizonyos kettősséget mutat. Nemcsak hogy a református gimnázium tanulója voltam, hanem ráadásul a református internátusbán is laktam. Abban az időben az internátus tanintézmény is volt, ahol szaktanárok foglalkoztak velünk. Minden délután és este kikérdezték tőlünk a leckét, és olyan dolgokat tettek hozzá az iskolában kapott tananyaghoz, amelyet nélkülük nem ismertünk volna meg. Hogy Kecskeméten ismerős neveket említsek, a gimnáziumban matematikára Szemerey Andor tanár úr tanított, az internátusbán pedig Enyedi István tanár úr vette át velünk a matematika-tananyagot. A gimnáziumban magyarra és latinra Baracska tanár úr tanított, az internátusbán Vetéssy Géza tanár úr kérdezte ki tőlünk a magyart és a latint. Hadd említsem itt, hogy Baracska tanár úr órái akkor forrósodtak föl igazán, amikor nem a tananyagról beszélt, hanem például órákon keresztül mesélte nekünk a trójai háború történetét. Gyakran eszembe jut ez azért is, mert mostanában inkább tanterveket gyártanak, nem véve észre azt, hogyha egy tanár eltér a tantervtől, gyakran akkor kelti a legnagyobb, legmaradandóbb élményt a tanítványaiban. Ötévnyi kecskeméti diákoskodás után elkerültem három évre Beregszászba. Az izsnyétei nagyszüleim akkor már Beregszászban éltek, nagyapám nyugdíjba ment, én pedig hozzájuk költöztem, és beiratkoztam a beregszászi gimnáziumba. Ez 1940-ben történt, Beregszász abban az időben már Magyarországhoz tartozott, egészen 1944-ig. 1943-ban érettségiztem. Ha megint a kettősséget keresem, az talán az lehet, hogy a beregszászi gimnázium számomra valamivel könnyebb volt, mint a kecskeméti, hiszen a volt osztálytársaim még a cseh időkben kezdték tanulmányaikat. Például a latint is, meg a németet is később kezdték, mint mi, ezért ezekből a tárgyakból föltétlenül előnyt élveztem. Akkoriban tört rám a szenvedélyes olvasási vágy. Olvastam én korábban is, nálunk a családban hagyomány volt az olvasás, de akkor kaptam rá igazán a komoly művek olvasására. Ezek a komoly művek voltak a költészetben a nyuga- tosok, mindenekelőtt Ady, de akkor ismertem meg Babitsot, Kosztolányit, Tóth Árpádot, Juhász Gyulát is. A legnagyobb olvasói élményem azonban három író105
