Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 11. szám - 225 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF - Szilágyi Márton: A gyilkos szabad (Katona József: Bánk bán)

dik jelenet csúcspontjához képest Bánk immár képtelen volt a hatalmi technika oldaláról megoldani egy szituációt (persze ugyanez mondható el Gertrudisról is). Ugyanakkor ráadásul a királyné megölésének idejére már Peturék is elszabadultak, s lázadásuk azt mutatja, hogy akárcsak egynapi távlatban Bánk korábbi békéltetési kísérlete is sikertelennek bizonyult.

Az ötödik felvonás ezekhez az előzményekhez képest gyökeresen új helyzetet teremt, hiszen ekkor már személyében van jelen a király, így világosak a hierarchikus hatalmi konstellációk. Mindazonáltal a király helyzete némileg hasonlít Bánk első felvonásbéli pozíciójához: számára sem átlátható és egyértelműen megítélhető a szituáció, miközben rá várna az igazságtétel feladata. Felesége meggyilkolásának ténye egyfelől azt igényelné, hogy megbüntesse a gyilkost, ám ez még csupán az egyik megoldandó nehézség: tisztáznia kellene a Gertrudist ért vádat is, hogy tudniillik a királyné valóban részes volt-e Melinda elcsábításában. Ezen a ponton Katona kiválóan tudja kamatoztatni a feszültség növelése érdekében azt a korábbi dramaturgiai megoldást, hogy a cselekvény szempontjából bizonyos kulcsfontosságú jeleneteket a színpad világán kívül hagyott, azaz megtörténtükről csak a szereplők - akár egymástól is eltérő - szólamaiból értesülhetünk. Ezek közé tartozik mindaz, ami Ottó és Melinda között történt, ilyenformán a néző számára is megítélhetetlen nemcsak a Gertrudist ért vád, de az is, hogy vajon tényleg erőszak történt-e, vagy éppen Melinda is akarta-e az aktust. A színpadon látható jelenetek mindegyik lehetőség mellett tartalmaznak utalásokat, s ilyenformán a királyné esetleges kerítői mivolta épp annyira eldönthetetlen az ötödik felvonás szereplői, s különösen a király számára, mint ahogy a nézők számára is. Ugyanakkor viszont teljesen ellentétes ezzel a királyné meggyilkolásának az ügye. Itt a nézők előtt pergett le a negyedik felvonásban az az eseménysor, ahogyan Bánk ledöfte Gertrudist - eközben azonban az ötödik felvonás szereplői kétely nélkül Peturban látják a gyilkost. A magyar jogi tradíciók felől nézve egyébként jogosan: Petur voltaképpen a tettenérés alapesetét valósította meg, amikor a király emberei, Solom mester vezetésével Peturt látták meg a véres holttest mellett.17 A két legfontosabb tisztázandó ügynek ez az alapvetően eltérő státusa teszi igencsak feszültté az ötödik felvonás világát, s teszi próbára a királyt, hogy miképpen képes ezt az emberileg és politikailag is nehezen megoldható szituációt elrendezni.

Mindebből az is következik természetesen, hogy Bánknak a jeleneten belüli pozíciója is igen sajátos: nem gyilkosként, hanem sértett félként és vádlóként léphet fel, s ehhez a Melindán elkövetett sérelem jogosítja föl. Persze csak akkor, ha a Gertrudist ért vádak igazak - ennek eldöntésére azonban nincsenek eszközök. Ezért is lesz komoly jelentősége annak a középkori jogszokásnak, amely egyetlen eszközként felmerül: a királyné becsülete érdekében vívott párviadal ugyanis az istenítélet egyik legitim formája, amelyben a két fél (a vádló és a megvádolt becsülete érdekében kiálló másik lovag) a transzcendens értelmű igazság nevében csap össze, s a győztes is ennek értelmében győz. S mivel a győzelem nem

17 Vö. Katona Géza, Bizonyítási eszközök a XVIII-XIX. században: A kriminalisztika magyarországi előzményei, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1977, 219-224.

23