Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Kántor Lajos: A kilencvenéves Korunk történetéből

a maga cselekmény-igényével elmélyítette a dráma mint irodalmi műfaj és a drámaiság mint lényeg közötti eredendő ellentmondást."

K. Jakab a klasszikus drámával a forradalmat végrehajtó abszurdokat állítja szembe. „Forradalmi újításuk az, hogy a külső nézőpontot nem egy másik hősben, hanem a nézőben lelik föl. Ez szabad kezet biztosít nekik a hősök elegyénietlenítéséhez - egészen addig, hogy bármelyik hős behelyettesíthető legyen a másikkal." A vitaindító végkövetkeztetése: „Az abszurd dráma: a legmerészebb dramaturgiai lépés az abszolút drámaiság felé."

Egy rendezői (Szombati Gille Ottó) és egy írói (G. Balogh Attila) hozzászólás mellett az érdemi vitát Földes László alapos kritikája, esztétikai fejtegetése jelenti. A dráma paradoxona az áprilisi szám Fórum rovatában hét sűrűn nyomtatott oldalt tölt be (rádupláz Jakab Antira), cáfolja legtöbb tételét, a „vadonatúj drámaelméletet", nem tagadva meg szerzőjétől az elismerést sem. Földes tételesen fogalmaz, a bevezetőben így: „Az ilyen abszolút eredeti elméletek rendszerint zseniálisak: vagy zseniális tény általánosítások, vagy zseniális agykonstrukciók. Az előbbi meglehetősen ritka tünemény. Itt úgy vélem, az utóbbival van dolgunk. Kérdésesnek tartom K. Jakab megállapításait 1. illendőség dolgában; 2. ismeretelméletileg; 3. elméletileg; 4. történetileg. Tökéletesen egyetértek vele: 5. az abszurd dráma képletének jellemzésében." Az 5. pont kifejtésének záróakkordjaként ezt olvassuk: „K. Jakab a művészi forma belső összefüggéseit keresi - struktúrákat elemez. Végre valaki! Kár, hogy történelmietlenül jár el, s ezáltal a határesetet általánosítja, ahelyett, hogy kimutatná, hogyan válik a drámai általános határesete uralkodóvá az abszurd drámában. Abból, hogy a történelmi módszer vulgarizátorai csak hangoztatják valóság és művészet kapcsolatát (kimutatni legfennebb a művészi eszmében tudják, olykor még abban sem) - abból még nem következik, hogy a történeti módszer rossz. S az végképp nem következik belőle, hogy híveinek le kellene mondaniuk a művészet megértésének egyetlen értelmes módjáról, a forma belső, alkati képződményeinek feltárásáról. Mi lenne, ha K. Jakab Antal majd a véglegesen kidolgozott tanulmányban a kor és a korszellem meghatározó tényezőiből származtatná, s így mutatná fel a drámai forma immanens sajátosságait?"

A vitazárásra augusztusban K. Jakab válaszával (Hozzászólás hozzászólásokhoz) és egy rövid szerkesztőségi zárszóval kerül sor. Földesnek adott válaszából érdemes kiemelni K. Jakabnak az abszurd dráma lényegéhez tartozó megjegyzését: Földes - írja a vita kiprovokálója - „éppen az erők nagyságrendje szerint ítéli az abszolútumhoz közelebb vagy távolabb állónak a feszültséget. És kétségtelen, hogy a teljes igazsághoz ez utóbbi nézőpont is hozzátartozik. Mert az abszurd dráma, miközben megfosztja az irreverzibilis jellegétől a cselekményt, és példátlan tisztaságában ragyogtatja föl a dilemmát, az egyidejűségként észlelt drámai egyensúlyt, megfosztja konkrétságuktól, nehezen megragadhatóvá teszi a szembenálló erőket, úgy is mondhatjuk: példátlan arányban csökkenti azok nagyságrendjét, s így ki van téve a veszélynek, hogy elveszti a réven, amit nyert a vámon. Az elkövetkező vizsgálódásnak feltétlenül tekintetbe kell vennie ezt a szempontot."

A Korunk aláírással megjelent Zárszó (gyanítom, hogy az én fogalmazásom) elismeréssel nyugtázza, hogy a bonyolult esztétikai kérdéseket fölvető vitát nem kellett mesterségesen táplálni, mi több, a közönség érdeklődését is fölkeltette. Eredményhirdetés nincs. „A vitát követő olvasóink jó része - különösen az esztétikában járatlanabbja - bizonyára elvárná, hogy akár egy atlétikai verseny vagy bírósági per végén eredményt, illetve ítéletet hirdessünk. A művészetben másképp állnak a dolgok, ráadásul pedig úgy érezzük, az abszurd dráma esetében még mozgásban lévő jelenségről van szó, tehát nem nevezhetjük meg egyértelműen Földest vagy K. Jakabot győztesként. Mint ahogy már Földes is rámutatott, a vitát elindító Jakab Antal »struktúrákat elemez«. Földes László viszont (a Jakab közelítési módszerének jogosságát nem tagadva) a történeti módszert részesíti előnyben." Szó kerül az összefogla67