Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Kántor Lajos: A kilencvenéves Korunk történetéből

lóban Páskándi Géza „rendkívül jelentősnek" minősített megszólalásáról is. Közvetlenül nem tartozott a vitához, magának az abszurd drámának kérdéséhez viszont közvetve, illetve közvetlenül igen, két világirodalmi szöveg közlése a polémia zajlása közepette: Láng Gusztáv fordításában (és pársoros bevezetőjével) közreadtunk egy Friedrich Dürrenmatt-interjút (a 4. számban), egy hónappal később Eugen Ionescu (Ionesco) „eredeti komédiája" jelent meg, Bretter György tolmácsolásában és hosszabb eligazító szövegével (Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul)-, a franciául ismertté vált abszurd, A kopasz énekesnő korábbi román nyelvű változata ez. Bretter magyarázata még nem nélkülözi a történeti, pontosabban az osztályszempontokat: „A polgári kapcsolatok osztály összefüggésekben már az értelmetlenség abszurd mélypontját érik el." (Surány Erzsébet rendkívül szellemes rajzai méltók a Ionesco-szöveghez.)

Új nyitás: Ikarosz legendája

A nagy nyitás, lényegében a második a kilencvenéves Korunk-történetben, Tordai Zádor 1957-es, megkövezett kísérlete, a luciferi lázadás kiemelése után, Bretter György nevével kapcsolódik össze: az Ikarosz legendája megírásával és közlésével, a folyóirat 1967. márciusi számában. A két hónappal korábban megjelent Ionescu-fordítás bevezetőjében még a marxista iskolázottságú Bretterrel találkozunk - az Ikarosz-történet magyarázatában ennek nincs nyoma. A parabolaíró szerző itt az „előélete" szocialista hitével (?) szakító Páskándi Gézával kerül rokonságba, a drámaíró Páskándival (Vendégség, Tornyot választok), aki a szabadságot keresi a történelemben és az akadályokat újratermelő jelenben; bretteri megfogalmazással, a filozófiai antropológia alapvető kérdéséről van szó, „a kor objektív feltételei és az ember szubjektív lehetőségei közötti viszony problémáját" vizsgálva.

Ez az idézet már az Ikarosz legendájából való, az esszé elejéről, ahol Daidalosz, az apa, és Ikarosz, a fiú viszonyát tisztázza Bretter, az apai intelem (ne kerüljön közel a tengerhez, sem a naphoz) és a naptól megbűvölt fiú tette közti kibékíthetetlenséget. Mindjárt itt találkozunk a filozófiai-etikai (jelenkori!) figyelmeztetéssel: „A bölcsesség - felhalmozott tapasztalat, a múlt magatartások leszűrt esszenciája, de nem a jövő magatartás-modellje. Aki magasra repül, az elveszíti a tényleges múltat, mert a jelen válik múlttá számára." A magasból alábukó Ikarosz a jövőt, az életet választotta, nem a halált. Hogy ne maradjon az olvasó a mitológiai keretek között, a parabola szintjén, Bretter bevezet olyan fogalmakat, beiktat olyan szavakat, amelyekkel félreérthetetlenné válik az esszé kortársakhoz szóló célzatossága: „A választás problémája tulajdonképpen nem is az életre vagy a halálra vonatkozott, hanem arra, hogy elfogadja-e az apák bölcsességét, vagy ne. A már kitaposott úton haladjon, vagy valami mást keressen, a napot, a fényt, a szürkeség helyett." És még közvetlenebbül, már-már kibeszélve a történetből: „De Ikarosz saját tettében már nem ismert magára, az utódoknak kell Ikarosz tettében magukra ismerniük." Azt is magyarázza Bretter, a félreolvasások elkerülése érdekében, hogy Ikarosznak milyen belénevelt előítéletekkel kellett leszámolnia. Ez pedig: „Apja, a nagy építész, éppen az előítéletek és kompromisszumok remekművét építette fel - Minosz király labirintusát, amelyben a szörny Minotaurusz sem élni, sem halni nem tudott."

Az esszéíró-filozófus tovább általánosít: „Ikarosz a szabadságot választotta. Nem a kötelék-nélküliség abszolút lebegését, hanem az előre mutató tett szabadságát." Bretter szerint „Ikarosz a magatartás példája." És újabb fogalom bevetésével, amely nyilván idegen a mitológiai világban, kijelenti, hogy Ikarosz „az elidegenedés elleni tevőleges kiállás egyik első példája. O volt az, aki talán először megfogalmazta az elidegenedés problémáját: miért

68