Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Háy János: A hiányzó láncszem (Reviczky Gyula)
Nem kellett direkt szakítania az akkor mindent behálózó nép-nemzeti irányzattal, a Petőfi- és Arany-utánzással, egyszerűen neki ez nem ment. Nem tudott történelembe révedni, hasonlatok kusza szövevényén keresztül ábrázolni a magyar valóságot, ami persze egy elképzelt valóság volt, a műfalvak és műparasztok világa. Szembekerül a hivatalos irodalommal, ahogyan mindenkinek szembe kell kerülnie, ha autentikusát akar létrehozni. Francia mintákat követ, nemzeti költő helyett világköltő akar lenni. Úgy tűnik, nincs helye, ám amikor másodszor is visszakerül Pestre, már nem magányos hős, számosán várakoznak a változásra, fiatal költők csapata akar kimenekülni a népi paravánok hamisságából, s Reviczkyt, akinek érzelmes versikéi inkább valók kisasszonyok kapcsoskönyvébe, mint a magyar líra forradalmi albumába, ezt a költőt az új nemzedék vezéréül választja. Egy csoport lírikus akarja megújítani a magyar költészetet (Vajda János, Komjáthy Aladár, Kiss József), hozzáilleszteni ahhoz a világhoz, ami épp a kiegyezés után kiépült. Ám furcsa mód a közönség nem igényli ezt a modernebb hangot, nem akar hallani nagyvárosi létről, sorsüldözöttekről és örömlányokról (Perdita címmel költőnk egy egész ciklust szentel nekik), jobban szereti a Petőfi-epigonok juhászlegényeit és népfiúit. Furcsa ellentmondás, hogy míg a gazdaság modernizálódik, a társadalom gondolkodása inkább a múltba hajlik. Az épp születőiéiben lévő magyar polgárság egyáltalán nem akar modern eszmékhez csatlakozni, jobb szereti a díszmagyart, a prémes süveget, a korban nem kis mértékben anakronisztikus díszkardokat, a sietős városi lét helyett a ceremóniákat, a bokacsattogtatást, többre becsüli az öröklött rangot az önerőből megszerzett tekintélynél. Mintha ez a nagyrészt németekből és zsidókból magyarosodó polgárság a gazdasági modernitás mellett a mindennapi gondolkodásában az ősiség megteremtését akarná, kiterjeszteni a magyar múltba a saját múltját, megteremteni azt a gyökérzetet, amit a származása nem teremthetett meg. A költői forradalom ekként se szakmai, se közönségtámogatást nem kap. Mindennek ellenére folyik, s Reviczky esztétikai tárgyú esszéiben ki is fejti, hogy milyen alapokon zajlik. A Schopenhauer filozófiájára épülő, s néhol Feuerbach materializmusát is beemelő gondolkodásban alap lesz a zseni fogalma, s az ezzel járó mellékfogalmak, az öntörvényűség, a kiválasztottság, a fantázia, a teremtő képzelet, a melankólia, az érzelmi pesszimizmus, a világ rosszaságát belátó és egyben elfogadó szomorúság. Ebből poétikailag persze evidensen ered a megszólalás személyessége. Nincs bő gatya és fütyülős barack, az én helyén az én van. Ez a személyes hang, a direkt érzelmi azonosulás a versalannyal Reviczky újdonsága és mai fül számára sokszor idegensége is. Nem fél az érzelgősségtől, sőt, azt gondolja, hogy ez adja meg igazán a versek erejét. Örökösen érez, méghozzá tárgytalanul. Ebben a költészetben sehol egy megfogható helyszín, egy megfogható tárgy, csak álmok, víziók, képzetek, s a mindezeket lázban tartó érzelem. Olyan szentimentális költészeti anyag születik, amitől zavarba jön az olvasó, nem versszövegben tapicskolunk, hanem az alkotó testnedveiben. Ezek a szövegek csak akkor tudnak működésbe lépni, ha mi is épp a verssel azonos érzelmi tónusban vagyunk, akkor hiszünk az érzelmi latyaknak. Mert ki ne könnyezné meg az Imakönyvem sorait („Aranykötésü imakönyvet / Hagyott rám örökül anyám, / Kis Jézus ingben, glóriában / Van a könyv első oldalán. / Sok év előtt egyik sarokba /Beírta jó anyám nevét, / Lehajtom a betűkre főmet, / Hogy fölidézzem szellemét."), amikor épp valami a kezünkbe kerül, ami anyánké volt. S ki ne rendülne meg, amikor a Szerelmi epilógot olvassa („Ez az utolsó dal tehozzád; /Aztán elnémul ajkam. / Szivemet vágyak nem kínozzák; / Lemondok egy sóhajban."), ha épp ő is a szerelmi megcsalattatásban van vagy épp lapátra van téve, s persze a halálfélelem pillanataiban megérint bennünket a Számlálgatom című költemény („Számlálgatom, találgatom, / Hogy hány hetem vagy hány napom / Van hátra még... / Irgalmas ég, / Esdek, ne légy fukar nagyon."). Ha épp a versben érintett érzelmi felbolydulásban vagyunk, akkor magával tudnak ragadni a könnyen gördülő sorok, az akkurátusán kidolgozott jambusok, a slágerbe illő egyszerű és 38
