Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

nyitva hagyták számomra az ajtót. Egy ilyen alkalommal is hazafelé mentem, ki, Újfaluba, amikor találkoztam egy nálam idősebb fiúval, Baranya Miklóssal, aki velük szemben lakott. Ha jól emlékszem, az állomásról jött haza, s ahogy a Fő utcáról Újfalu felé kanyarodtunk, vagy száz méterre előttünk a kanyarban előtűnt egy három-négy fős legénybanda, összekapaszkodtak, és persze nótáztak. Miklós rögtön látta, hogy az ellenlábas tubáni banda tagjai, s hirtelen nagy félelem fogta el. Bújjunk el egy kerítés mellett - kérte, sőt inkább könyörögte -, ezek engem agyonvernek! Hiába mondtam, hogy én jól ismerem őket, sőt a barátaim, nem tágított. A feszültséget az oldotta fel, hogy a hajdani környékbeli srácok (akkor már legények) lekanyarodtak egy mellékutcába, mert arra rövidebb volt az út. Miklós ekkor nagyon megkönnyebbült, azt mondta, nagyon hálás nekem, s mikor odaértünk, ő is meghívott a bögrecsárdába pár pohár borra. - De ha már újságírói papírom volt, használtam is: bementem a községi tanácshoz, hogy az elnökkel folytassunk egy kis beszélgetést. Persze, mint általában, nem akasztói születésű volt. Találkozásunk érdekes anyagot eredményezett, ugyanis a szikesek hasznosítására éppen akkor terveztek egy többezres birkatenyészetet. Előtte is volt ugyan juhászat, de ez más, nagyobb szabású terv volt, s ígéretesebb is. Erről írtam nyári kóborlásaim során az egyetlen normális cikket, ami „Arany gyapjat terem majd a szik" címen meg is jelent a Petőfi Népében. (És pár év múlva, ha arra jártam, az országúiról messzire látszottak a hatalmas, hosszú hodályok. Igaz, birkahúst akkor se nagyon lehetett kapni a faluban.)

Villámlátogatásra gondoltam, amikor Soltszentimrén megkerestem Jónás István borász nagybátyámat, aztán náluk is voltam pár napot. Pista bátyám a csengődi pincészetet vezette, de természetesen saját szőlője is volt. Egy napot, fölelevenítve akasztói tudományomat, besegítettem nekik a hordásban is, de aztán Pista bátyám azt ajánlotta, hogy mivel a szomszédunkban van egy kislány, aki Kecskeméten gimnazista, akár meg is látogathatnám. Egy délután vettem a bátorságot, átmentem, s így ismertem meg Editkét, aki helyes kislány volt, s meglepetésre kiderült, hogy a keceli Katinkának osztálytársa Kecskeméten, a Bányaiban. Egészen ránk esteledett, mikor elváltunk, s másnap tovább is mentem Kalocsára. Útközben kitértem Kiskőrösön rövid időre a Kosa lányok meglátogatására, de miután elmondtuk egymásnak frissebb élményeinket és kiörvendeztük magunkat, már álltam is tovább.

Kalocsán benéztem a kollégiumba, s Szvétek Sándor igazgató úr már mint „felnőttet" fogadott - igaz, korábbról is ismerős volt ez, ha egy-egy régi diákja meglátogatta. Konyakot bontott, felajánlotta a tegeződést, s szállásul megnyittatta számomra a vendégszobát. Felszabadultan, jó érzéssel beszélgettünk, s én azt hiszem, akkor ismertem el, hogy nagy pedagógus. - Kalocsai osztálytársaimmal mulattunk még egy kicsit, többször nosztalgiáztam az Érsek-kert ösvényein, este meg előadások voltak a domboldalban frissen kialakított szabadtéri színpadon. S persze Cziráky Imre bácsi is nagy szeretettel fogadott. Részletes beszámolót kért írásaimról, kalandjaimról. S mind a ketten megelégedéssel eresztgettük a füstöt, mert ő is nagy dohányos volt. Igaz, egészségügyi okokból már régen megfelezett cigarettákat szívott, azt is szipkából. S ez érthető is volt, mert szemlátomást nyúzott, telibarázdált volt az arca, és mindenén látszott, hogy nagyon meg35