Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

kisgáti banda tagja. Mindketten kereskedők voltak, János a vaskereskedést, Klári pedig a ruhaüzletet vezette. A Fő utcában, Kövesdiéknél laktak, s Klári édesanyja anyámnak egyik legjobb barátnője volt. (Egy csibész barátunk úgy fogalmazott: „katonakomák voltak".) Még gimnazista koromban ott voltam lakodalmukban is, együtt Pelsőci Gyula tanítómmal és Iványi Ica nevű feleségével, akik a későbbiekben legbensőségesebb barátaim és vendéglátóim lettek.

Jöttem-mentem a környéken, s Akasztón hol egyiküknél, hol másikuknál húztam meg magamat. Természetesen Petkó Jenő „tanító bácsival" megtárgyaltuk új írásaimat, pályázati „elbeszélő költeményemet" is, aminek anyaga legnagyobb részt falumhoz kötődött. Egy kicsit ünnepeltettem magam az otthoniakkal. De persze többször megfordultam Kalocsán is. Egy ilyen alkalommal volt osztálytársam Keserűtelekről, ami egyike volt a Kalocsa körüli rengeteg szálláshelynek, tanyás világnak, édesapja motorkerékpárjával eljött értem, s ott is töltöttem pár napot. Édesapja is, ő is Fehér Gyula volt, a teleki iskola tanítójaként nagyon régiesen öltözködött: térdnadrágot viselt hozzá való harisnyával, s ezt akkor egy kicsit megmosolyogtuk. Barátom nagybátyjának a Szelidi-tó mellett volt egy gyümölcsöse. Gyulával oda is elmentünk, bemásztunk a kertbe, s a fürdőzés mellett jól „megkókányoltuk" az almát, körtét, még ha nem is volt teljesen érett. Természetesen motoroztunk is.

Voltam aztán szinte természetszerűen Dunapatajon, Hartán, Kiskőrösön, Soltszentimrén is, de leginkább mégis Kecelen (Ugrón) Gyusziéknál, csak hogy közelebb legyek Katinkához. Eljárogattam hozzájuk, s megbeszéltük, hogy mivel nemsokára jön Pestre, az erzsébeti rokonokhoz, akkor is találkozunk. Pest- (szent)erzsébet nekem sem volt teljesen idegen, mert ott lakott Veronka néném, apám legkisebb húga. - És közben az is kiderült, hogy édesanyám belépett egy ruhaipari szövetkezetbe bedolgozónak, egyrészt gondolván a majdani nyugdíjra, másrészt mert új lakhelyünkön nem voltak „kuncsaftjai". I lozta a szövetkezettől a félkész árut, s vitte, ha végzett vele, a készet. Darabbér-elszámolással dolgozott, nem sokat keresett, de mégsem volt munka nélkül. („Bögrecsárdát" is működtetett, s ott mérte el az akasztói borunkat, s ebben hamarabb kialakult a „kuncsaftkor".) Úgy esett, hogy éppen abban az időben szervezett szövetkezete a dolgozóinak Visegrádra hajókirándulást, amikor Katinka is Pesten volt. Kérésemre édesanyám maga mellett minket is, mindkettőnket befizetett az útra. És gyönyörű idővel el is jött a kirándulás napja, s én elmentem Katinkáért Erzsébetre. Jó hangulatú társaság jött össze, s édesanyámnak nagyon tetszett Katinka. Mikor megérkeztünk, s a társaság nekivágott a tetőnek a várhoz, mi el-elmaradoztunk, új utakra tértünk. Végül egy alkalmas helyen elheveredtünk a fűben - már ki is jártuk magunkat -, s néztük egymást zavartan. Fiatal kislány volt, 14 éves, és szűzies tisztasága szinte bocsánatkérően tartózkodó és természetes volt. Alig mertem kezét érinteni is, pedig tudtam, abban a pillanatban teljesen egyek vagyunk. Más aztán már nem is igen érdekelt, pedig persze, mi is megmásztuk a várat, de egész napunk ebben az egymásra csodálkozó boldog önfeledtségben telt. Hazafelé a fedélzeten, a hajó közepe táján kaptunk helyet, én anyám egyik oldalán, Katinka a másikon. Hűvös volt már a fedélzeten, meg sötétedett is, de édesanyám elővigyázatosságának köszönhetően volt egy pokrócunk, ami mind

29