Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
Mária. Én kívülről, a kerítés oldalából néztem ezeket az esteket, s még közelebb is voltam az előadókhoz, mint a bent lévők. De gyakran jártam sporteseményekre is. Nemcsak futballmeccsekre, amikért rajongtam, hanem öcsém birkózómeccseire is, általában a Fradi-pályára (és csarnokába), mert öcsém akkor már jegyzett ifjúsági birkózó volt. (Mérkőzései után nagyon haragudott rám, mert elmondtam észrevételeimet, mit és hogyan kellett volna csinálnia, mintha értenék hozzá.) - Ugyanekkor megismerkedtem a Rózsa Művelődési Ház igazgatójával is, aki büszke volt rá, hogy B kategóriás rendező, és ennek megfelelően irodalmi színpadot is vezetett. Persze, nem kellett sok, hogy beszervezzen engem is, és újból „szavalni" kezdtem. Legemlékezetesebb műsorunkat Arany János verseiből szerkesztette, amiben én az elején mindjárt a Toldi Előhangját mondtam. Ez nagyon sikeres produkciónknak bizonyult, mert több kerületbe is meghívtak bennünket vendégszereplésre. (Ezeket vezetőnk, Kriszt György szervezte, s mivel fellépti díjakat is kaptunk, a pénzeket szintén ő osztotta szét előadások után.) Volt egy emlékezetes esetem egy ilyen fellépés után. Odajött hozzám Kiss Ferenc, a híres és mellőzött nagy színész (akkor nem is tudtam, hogy ki is ő), hosszasan elemezte, hogyan kell mondani a Toldit, és egyáltalán Arany Jánost. Nagyon szép beszélgetés alakult ki köztünk, de sajnos a későbbikben ennek a találkozónak a lehetőségével sem éltem, mint ahogy akkoriban több alkalommal is, amit aztán később nagyon bántam és sajnáltam. Az irodalmi színpadunknak persze több csinos lánytagja is volt, de velük sem építettem ki bensőségesebb kapcsolatot. És így érkezett el az az idő, amit újabb csavargások számára fönntartottam magamnak. Csavargások I. 1961 nyara nagy vízválasztó az életemben - ekkor lettem budapesti, vagyis pest(szent)lőrinci polgár. Másfél szobás, de kertes házunk lett a Szarvas csárda mellett, vagyis központban, a Vöröshadsereg (vagyis Üllői) úton. Négyen laktunk benne: nagyanyám, anyánk, öcsém és én. Mikor én az érettségi után oda kerültem, a többiek már egy jó éve ott laktak. Öcsém a másodikat végezte a kerület Steinmetz Gimnáziumában, ami egy jó villamosmegállónyira volt tőlünk, a nevezetes Kossuth-park másik végében, ami fővárosi viszonylatban is az egyik legszebb park volt - jól föltalálta magát, hiszen akkor már versenyeztetett birkózó volt a Ferencváros ifjúsági csapatában. Én viszont kevésbé éreztem itt otthon magam, s az egy hónapos szokásos nyári munka mellett, ha csak lehetett, kószáltam, csavarogtam. Annál inkább, mert a döbrögeci kadarkaszőlőnket édesanyám megtartotta, s hébe-hóba annak munkálása végett is le kellett utazni, bár a munka egy részét édesanyám napszámosokkal végeztette. Csak hát, hová is menjek Akasztón? Bárhová is, már csak vendégségbe mehettem. Mégpedig nem is rokonokhoz, hanem csak barátokhoz. Három főbb ilyen „szállásom" volt. Először is Varga Antalékhoz, akinek felesége, Mészáros Juliska néni anyám tanulólánya volt, amikor jegyben jártak, s öcsémnek bérmaszülei is lettek. Gyönyörű magyar házaspár voltak, arcuk szinte néprajzi kiadványba kívánkozott; megnyerő, vendégszerető természetük úgyszintén. Aztán Beszedics Jánoshoz, akinek felesége osztálytársam volt, ő maga meg a 28
