Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

anyjával, hogy elköltözött otthonról, s mit ad Isten: nálunk kért menedéket. Mi is szűkén voltunk a másfél szobás lakásban, de megoldotta édesanyám: a két nagyméretű ikerágyban négyen is elfértünk, Margó kívülről mellettem. Mivel korábban zongorázni is tanultam, kezem hamar ráállt az írógép billentyűzetére, s tudtam, mi az ujjrend - vagyis tíz ujjal próbáltam gépelni. Hét órától aztán kezdődött a meló: könyvelőnk (egy idősebb, száraz, de jóindulatú irodakukac) ellátott összeadással-kivonással és mindenféle adminisztrációs teendővel, de így is sok üres órám maradt, amikor viccelődtünk a mérnök urakkal, vagy ugrattuk a vörös hajú, nálam fiatalabb Valika nevű gépírókislányt. Kőbányai, vagány csaj volt, s ennek megfelelően nemigen pirulós. Én gyakran fölhívtam a véletlenül megismert, indián származású énekes és gitáros fiút, Jósé Arzamendiát, akitől spanyol nyelvű verseskötetet is kaptam, hogy próbálkozzak fordítással, mire Valika azonnal fölhívta a már menő slágerénekest, Korda Györgyöt, akit meg ő ismert valahonnan.

De félig-meddig hozzánk tartozott a szintén fiatal villamosmérnök is, akinek hozzánk hasonlóan egy másik félemeleten volt az irodája. Gyakran beszélgettünk, különösen azután, hogy be akart vonni egy fals üzletbe. Az történt ugyanis, hogy az üzem elektromos működését illetően több javító célzatú észrevétele volt, s azt szerette volna, ha ezeket én adom be újításnak. így ugyanis újítási pénzeket kaptam volna, amit megfeleztünk volna, míg ha ő adja be, akkor az munkaköri tevékenységnek minősül. Gyáva voltam, és kitértem előle, mert annyira nem értettem az elektromossághoz, hogy ha belekérdeznek valamiképp, fogalmam se lett volna, miről is lett légyen szó.

Addig-addig tanulgattam és gyakorolgattam a gépírást, míg rossz vége lett. Az utált üzemvezető főmérnök ugyanis nagyon lelkiismeretes is akart lenni, s többször hamarabb bejőve, többször is rajtakapott munkálkodásomon. Végül már annyira begurult, hogy leküldött a munkaterembe igazi segédmunkásnak. Esztergagépek, fémforgácsolók, szerszámkészítő részlegek voltak benne, a hozzájuk tartozó szakemberekkel, s az őket kiszolgáló egy fő segédmunkás mellé így jöttem közéjük másodiknak. Az addigi egy fő segédmunkás az öreg Sedró Pali bácsi volt, aki Monorról járt be. Leminősítésemet az egész munkacsoport igazi együttérzéssel fogadta, s Pali bácsi leginkább azt mondta: menjen Bence oda az oldalsó esztergagép mögé, s csak tanulja azt a spanyolt, elvégzem én a munkát egyedül is. És bár ez hónapokon keresztül így is ment, senki sem „köpött" be a főnökségen. Kétszer szakította ezt meg más megbízatás pár hétre. A műhelyhez kapcsolódó szerszámkiadó vezetője kért ki egyszer a brigádvezetőtől, mondván, hogy leltározni kell a készletet. Rengeteg rekesz, fiók és polc volt ott, a legkülönösebb fúrófejekkel, esztergakésekkel, csavarokkal, fogókkal és más fontos eszközökkel, amiket - mikor mire volt szükség - a raktáros adogatott ki egy ablakon a szakmunkásoknak. Ezeket kellett nekünk leltárba venni úgy, hogy a raktáros ment polcról polcra, fiókról fiókra, s bediktálta nekem nevét is, darabszámát is a munkaeszközdaraboknak. Aztán, már télen, egy szerszámgéplakatos kért ki magához segítségül, ugyanis Angliából érkezett pár nagyméretű új gép, amelyek egy külön épületben lévő raktárhelyiségben álltak, s azokat kellett bevizsgálni, működőképessé tenni. Ez kényelmes dolog lett volna, ha nem lett volna éppen

25