Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Tornai József: Mi a bölcsesség?; Megáldottan és átkozottan; Ezüstfarkas, fekete farkas (versek)

pedig ugyanaz a szörny-ültette vetemény voltam, mint más emberi fórtelem, halhatatlanság és tisztaság: egész voltomban átitatva az ének

dörömbölésével, nem az eltemettetés igazságával. És jöttek a kísértések két emberöltő háborúin is át.

S ahol nem kapáltam és ültettem,

ott is kibújt titkaival újszirmú virág, hiába sírtam megfélelmedetten.

Nagy költők sírján nyíltam ki én, és Sándorok, Lászlók, Ferencek között,

ugyanolyan sóvárgással csíra-sorsom kezdetén, mint most, mikor már az öregség zörög minden levelével a tudatom alatt, és nem tudom, milyen messzire jutottam elhagyva annyi telet és nyarat megáldottan és átkozotton.

Ezüstfarkas, fekete farkas

í.

Vonyít az ezüstszürke farkas a sziklaélen, hét nap, hét éjjel követtem, hogy utolérjem.

Miért lettünk mi farkasok, tudod-e?

Emberek voltunk mi sok millió esztendeje.

Ember voltam én is, fekete farkas, de most kiálló agyarú, rühes ordas.

Várj meg, ne fuss tovább, ezüst sörényű, szőröd messzire világít, lépted könnyű.

Még egy ugrást teszek, ugye, megvársz?, hogy szemembe közelebb szikrázz.

Ezüstfarkas, fekete farkas állhat-e párban élete kiolvashatatlan vadonában ?

Egybeolvad-e a fekete és az ezüstfehér, ha üvöltésük a csúcson valahol összeér?