Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Győri László: Egy szövegszabász snittjei
akármilyen hatalmú kritikus felesége, és rövid úton kirúgott az igazgató. Könnyű volt neki, mert határidőre szólt a szerződésem. Nekivágtam. A hetedik munkahely Egy frissen induló bulvár napilap volt, amilyen addig nem termett a sajtópiacon. Azzal kábítottak, hogy én szerkesztem az irodalmi rovatot, vers nem lesz, csak próza, de az igen, ahogy a régiek csinálták. És arról én gondoskodom. Már az indulás is gyönyörű volt: a próbaszámban, amelyet ingyen osztogattak, azt írták a címoldalra: „A homlokunkra csaptunk, csinálunk egy napilapot!" így. Az első irodalmi tárca nagy nehezen egy hónap múlva jelent meg. Nem volt, aki számítógépbe írja, én írtam le, én, aki akkor láttam először számítógépet. Aki a legjobb napi anyagot hozza, húszezer forintot kap, mindegy, hogy az ötsoros hír vagy egykolumnás riport, húszezer jutalmat kap. Egy bizonyos újságíró, aki ha ballagtam az utcán a szerkesztőség felé, fölvett az autójába, szinte örökösen jutalmat kapott, volt úgy, hogy egy héten háromszor is. Nem tudtam, hogy miért rokonszenvez velem, hogyhogy megáll és kinyitja előttem az ajtót. Már réges- régen odahagytam őket, amikor kinyílt a titok: írónak készült, évek múlva regényeket írt, nem tudom, mekkora sikerrel, a könyvesboltban láttam. A homlokra csapós napilap mindenesetre tíz év múlva megszűnt, de nélkülem. Elkértem a munkakönyvem, egy hónapig állástalan voltam. Döntöttem: visszamegyek könyvtárosnak. A nyolcadik munkahely csakugyan könyvtár volt. Egy kis keresgélés előzte meg. Bárhová jelentkeztem, az volt a baj, hogy egyetemi végzettségem van, ilyen könyvtárost akkora fizetésért nem tudnak fölvenni, csak kezdőre való összegük van, amit ugyan sehol sem mondtak ki, csak sajnálkoztak, én viszont tisztában voltam vele. Végül egy nagy könyvtárban lettem kölcsönző a pult mögött, amihez nem kellett egyetemi végzettség, egy érettségi is elég volt hozzá. Az igazgatóhelyettes, aki fölvett, kitűnő történész volt, néhány esztendeje kiutazott egy Pest közeli kisvárosba, megvárta az első vonatot, és a mozdony elé vetette magát. Meghalt. Négy esztendeig kölcsönöztem, és be kell vallanom, nagyon rigorózus hivatalnok voltam, a hozzám tartozó könyvtárközi kölcsönzések határidejét nagyon szigorúan betartattam, hagyján, egy szombati napon, amikor kölcsönzési szolgálatot láttam el, bejött egy nő, és olyan kézikönyveket hozott vissza, amelyeket nem lehetett volna kölcsönözni, de kivételezett helyzetben volt, a párt (tudniillik a Magyar Szocialista Munkáspárt) Központi Bizottságában dolgozott egész addig, amíg meg nem szűnt az a párt, az új időbe lépve egy új kiadóban ténykedett, s a főigazgató engedélyével kölcsönözhetetlen könyveket kölcsönzött, amin én tiszta szívből felháborodtam. Hát ilyen a mi tudós, igen tisztelt főigazgatónk? A tiszta, nagy tudomány képviselője? Hogy a rendszerváltás gyönyörében nagyon is kimondtam, amit gondoltam, nem tagadom. így lépnek át az újba a 15
