Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Győri László: Egy szövegszabász snittjei
1980 őszén a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XI. kerületi könyvtárában kaptam állást egy régi egyetemi csoporttársam segítségével, aki magas rangot viselt, a minisztériumban volt főosztályvezető. Kölcsönöztem és címleírtam. Nem is értem, hogy miért kedvelt a főnököm, akinek mint kerületi igazgatónak nem volt valami nagy hatalma, semmit sem ő szabott meg, sem a fizetésemet, sem egyebemet, nem is tudom, mi egyebemet szabhatott volna meg, annyira kisember volt a nagy gépezetben, de hatalom nélkül is kedvelt. Nagyon érdekes volt, különösnek találtam, hogy főnök létére semmi hatalma nincs, hogy a hatalom fölötte van, hozzászoktam, hogy aki a főnököm, az nagyhatalom, aki úgy uralkodik fölöttem, mint egyetlen, további hatalmat nem bíró hatalom, aki fölött, ha van más hatalom, az is az ő hatalmának a véleményétől függ, mármint engem illetőleg, nem lehet túllépni rajta, ha én át szeretnék rajta lépni, a felsőbb hatalom nem hallgat rám, egyedül rá, ő az én egyedüli és legelső hatalmam, a felsőbb hatalom csak látszólag az, a legelső hatalom egyúttal a legfelsőbb hatalom is. Hát ez a főnök hatalom nélküli volt, egyedül azt nézte, hogyan tudok címleírni, kölcsönözni, azzal pedig meg volt elégedve, úgyhogy sajnálta, amikor otthagytam őt, a negyedik munkahelyemet, mert rátaláltam az ötödikre. Az ötödik munkahely bizonyos politikai illetőségű munkahely volt, mégpedig azért, mert az akkori párt központi bizottságához tartozott. Úgy hívták: Központi Sajtószolgálat. Szegény a nyolcvanas évek legvégén, amint a világ roskadozni kezdett, egyszerre elenyészett, ma már csak puszta emlék, már nyugodtan elárulhatom a nevét. Ügynökség volt a maga módján, a megyei lapokat láttuk el mindenféle anyaggal; sok író, költő nosztalgiával emlékszik rá, mert kis közlés is közlés, kis pénz is pénz, sőt, ha valaki novellaíró-pályázatán valami díjat nyert, viszonylag szép summát vihetett haza, de nem ám csekkel, valamikor hetek múlva, avagy átutalással, mint ma, hanem rögtön egy borítékban. Milyen szép tárgy volt az a boríték, milyen szép tárgy a ropogós papír! Nem csoda, ha sokan szeretettel emlékeznek vissza rá. Ami az irodalmat illeti, én a versrovatot gondoztam. Mindenki tudta, milyen verset adhat, olyan verset is adott. Volt, aki lenézte, olyan verset is adott, mi pedig közöltük, de tudtuk, ez a vers olyan, amilyennek bennünket néz. És igen, 1989-ben elérkezett a vég. Megszüntették, jött a Hatodik munkahely A hatodik munkahelyem egy olyan kis könyvkiadó volt, amely a Művelődés- ügyi Minisztérium alá tartozott. Új idők járnak. A kis lázongok meg akarták buktatni az igazgatót, csak az volt a baj, hogy akadt egy áruló, egy neves, nem A negyedik munkahely 14
