Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 10. szám - Győri László: Egy szövegszabász snittjei
vele haza, mint egy üres, szomorú, kietlen dióhéjjal. És feldőlt a söröskupakos réten, élesen emlékszem erre a mozzanatra is. És elkövetkezett az a nap, amikor innen is elüldözött a vándorlások angyala. A harmadik munkahely 1972. február 2-a volt, a hónap első munkanapja. Leszálltam a vonatról. Az állomás nem olyan volt, mint egy monarchiabeli, nagyon közbülső időbeli, sem első háború előtti, sem két háború közötti, sem második világháború utáni, sejtelmesen időtlen, szürke egyenruhát viselt, téglaalakú volt, olyan alakú, amely a tervezőtől nem kíván semmi fantáziát, csak gyakorlatiasságot, és amit csakugyan meg is kapott. Éppen olyan volt, mint amilyet szülővárosomban is megkaptam már, és amelytől szabadulni kívántam valamikor egészen fiatalon. Ami azonban egyáltalán nem zavart. Elindultam, bizonyosan itt is van belváros, és odajutok, ha előre tartok. Bal oldalon szintén szögletes, szürke házak álltak, az utca a közeli város nevét viselte, mutatni, ez az utca abba a városba vezet. Ismerjük, így adnak nevet azoknak az utcáknak, amelyek odavisznek, ahová visznek, olyan roppant egyszerű névadási szokás, hogy bárcsak így maradna végestelen-végig. Olyan meghitt, olyan szomorúan letisztult hagyomány bármerre járunk a világon, hogy egészen otthonosan éreztem magam. Ahogy fölfelé pillantottam, mészkőtől fehér foltos hegyet láttam. Egy új városrész vadonatúj házának földszintjén kaptam szolgálati lakást. A konyhaszekrényben edények, a fiókokban kések, villák, kanalak, az ágyhoz paplan, párna, ágyneműhuzat, törülköző tartozott, ha elmúlt egy hét, kimosták, hoztam a frisset. Ilyen jó dolgom sem volt soha. Fél év múlva megkaptam azt a lakást, amelyet Kelemenné ígért. (Később az országgyűlés kulturális bizottságának lett az elnöke.) - Egyszobás lakása van? - Háromszobást adunk. - És adtak egy háromszobás lakást egy betonpanel első emeletén. Amíg egyedül éltem az ideiglenes szolgálati lakásban, éjjel kettőig-háromig gépeltem azzal az írógéppel, amelyet apámuramtól kaptam harmincadik születésnapomra, apámat ugyanis soha nem hívtam apámelvtársnak, így hát miként írhatnám másképp: apámuramtól kaptam egy írógépet harmincadik születésnapomra. Hajnali kettőig-háromig vir- rasztottam, írtam eszeveszetten, és nem kérdezte senki: - Ez a legújabb egyetemi stílus? - Húszévesekkel ismerkedtem össze, akik azt kérdezték, hogy mit keresek én itt, amikor itt vannak ők, a beat-költészet beavatottjai, itt élnek, írnak, és természetesen tökéletesebbet, mint én, jobb lenne, ha eltakarodnék. Igaz, még nem ismeri őket senki, de nyilvánvaló, hogy övék a jövő. A helyi irodalmi folyóirat, amely nemrégiben indult, és amelynek megerősítéséül engem odatelepítettek, egyelőre alig vett róluk tudomást, ez azonban egyáltalán nem zavarta őket, meg voltak róla győződve, tehetségesek, idő kérdése az egész. Hogy csakugyan elérték-e, amit el lehet érni, teljesen mindegy, érdektelen, ismeri-e őket az irodalmi fennsík vagy sem. Én is oda, az irodalmi fennsíkra igyekeztem, amikor hajnali kettőig- háromig vertem a billentyűket, s másnap rendre-sorra elkéstem eme harmadik 12
