Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Győri László: Egy szövegszabász snittjei

erről mit sem tudtam, csak megengedtem a csapot, s vittem a vödröt nehézke­sen, lötyögtetve, szabadon. Nem tudtam verset írni, üresen kóvályogtam, de ki is tartotta volna számon, hogy írok-e vagy sem? Nem Párizs volt, nem Weimar, nem Róma az a hely, ahol éltem, és ki voltam én? Összeszedtem belőle, amit lehetett. Egy sárga Krisztust, egy fotós fiút, aki ma - hány évtized után? - egy rettenetesen messzi faluban él, magára hagyatva, mindenki elfelejtette, pedig akkor egy antológiában ő fényké­pezett le bennünket, őrzi a könyv. Egy nagy költő él a városban. Ülünk egy autóban, visznek bennünket valaho­vá, s én előhúzok egy folyóiratot, mutatom a versem. Elolvassa, hátraszól:- Ez a legújabb egyetemi stílus? Sejtelmem sem volt, hogy mi az a legújabb egyetemi stílus, és mi végre ez a fura kérdés. Talán gyanította, hogy egyetemet végeztem, s hogy egynémely versem már megjelent itt-ott, s hogy amit írok, eltér az övétől, miért is ne térne el, de hogy ez a legújabb egyetemi stílus, azzal vérig sértett, nem is kerestem soha a társaságát, úgy éltünk egymás közelében, mintha nem is egy városban élnénk. Húsz év múlva? Harminc év múlva? Húsz év múltán, harminc évnek múltán meghívnak egy ottani szakmunkásképző iskola kollégiumába. - Itt? - Miért ne jöttem volna el? - Idős, már olyan nyolcvanéves, és elgyalogol egy rideg terembe, ahol a bentlakó fiúk ülnek kénytelen-kelletlen. - Miért ne jöttem volna el? - Ez a legújabb stílus? Az a legújabb stílus, hogy stílust vált, észrevesz? A kilencvenes években találkozunk a Margitszigeten. Ugyanúgy. Istenem, miért nem előbb? Miért nem akkor? Nem volt írógépem, akkor már nem volt szokás kéziratot küldeni a szerkesz­tőségeknek, csak gépiratot. Teltek-múltak az évek, és egyszer egy hétvégén nagy elszántsággal fölkaptam egy írógépet, Aranka, hétfőn visszahozom. Úgy is tör­tént, de a legközelebbi értekezleten az igazgató - külön napirendi pontként - rám ripakodott: - Még az elvtársnak sincs joga hazavinni az írógépet! - Nincs jogom két üres napra elvinni azt az ilyenkor használatlan írógépet?! Nem jog kell ide, hanem egy könnyű kis emberség. Sorge elvtárs mindenkit elvtársnak hívott, a könyvtárban nem könyvtárosok, elvtársak dolgoztak, meg is látszott az egész könyvtáron. Ki buktatott le? Evekig törtem a fejem, évekig furdalta az oldalamat, amíg a hajdani titkárnő egy messzi takaró alatt hosszas könyörgésre el nem árul­ta, hogy Aranka, a kis gömbölyű, denunciált, holott az igazgatónak sejtelme sem volt arról, hogy valaki a hétvégére elvitte az írógépet. Aranka vajon él-e még? A réten söröskupakokat tapostak a földbe, nagyidejű söröskupakok rozsdá­sodtak a fűben, mint valami mozaik darabkái. Évtizedeken át emlékeztem rájuk, mint valami nagyon fontos mozzanatra. Toltuk a babakocsit. Zöld volt, ormótlan, idejemúlt, úgy kaptuk rokonoktól, vasúton érkezett, a pályaudvarról zörögtem 11

Next

/
Thumbnails
Contents