Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 10. szám - Győri László: Egy szövegszabász snittjei

Győri László Egy szövegszabász snittjei A snitt a szabómesterség szakszava, másképpen szabás­minta, amiből összeáll a ruha, az egész. Az első munkahely Zuhogott az eső. Megérkeztünk. Az első munkahely. Vidéki város. Elmerülnek a fiúk. Egyiktől sem búcsúztam el, mintha el sem mennék, mintha ezután is velük élnék tovább. Együtt, a kollégiumban. Át az Erzsébet hídon. Át a pocsolyákon. Zuhogott. Mire eláztunk volna, szárazra kerültünk. Az igazgató behívott egy fér­fit. Erősen kopaszodott. A hegyoldalba vitt bennünket. Első albérletünkbe. Másnap, természetesen, előbújt a nap. Együtt indultunk reggel lefelé. A fele­ségemnek még nem volt hová mennie, nem volt még munkahelye, mentünk együtt lefelé a hegyről, mintha mindketten ugyanott dolgoznánk. Ki tűnik fel? Micsoda ámulat! Kamilla, az egyetemről a legpestibb pesti lány. Ide menekült valami elől? Hosszú, vékony lány volt, kicsit kifelé álltak a fogai, amikor nevetett, a fogai is vele nevettek. Márpedig sokat nevetett. Nagy lelkendezéssel fogadott. Megcsókolta a feleségemet, és kétfelől megcsókolt engem is.- Meséljetek! Egy férfi ült a másik asztal mögött. O még nem kopaszodott. Mozdulatlanul ült, mint egy taggyűlésen.- Mit meséljek? „Mit meséljek - gondoltam én -, nagyjából itt vagyunk, egy másik dimenzió­ban, már nem az egyetemen, letörtek a lépcsőfokok, már nehéz elérni bármilyen emeletet."- Mit meséljek?- Mindent! A második munkahely Két hónap múlva talán még időjárás sem volt, amikor elhagytuk a várost. És elindultunk egy másik, ugyanolyan zuhogó esőjű és napsütötte városba, mint amilyen az első volt. A második munkahelyre, ahol már végképp elszakadtam az egyetemtől, ahol már nem dolgozott senki, akivel odajártam, elkezdődött végképp egy új idő. Lassan mindent elfelejtettem. Hat évig éltem a városban. Kislányunk született, kis lakást kaptunk. Egyedül a párttitkárnő hívott meg a lakására, a töb­biekkel csak dolgoztam. Nem voltunk egészen magányosok, a városban akadtak 9

Next

/
Thumbnails
Contents