Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Sümegi György: Szalay Lajos háborúja (A fegyverek közt /sem/ hallgatnak a múzsák)

kapcsolatban működött legerősebben a már-már amnéziaszintű felejtése. Bizonyos szempontból ugyanez történhetett az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó rajzai miatti argentínai „kiűzetése" kérdésében (az erős argentínai magyar baloldali emigráció tette), mert ezt a történetet is rendre általános és rövid, olykor önellentmondásos módon intézte el. A beszélni, magyar nyelven passziózusan fogalmazni szerető Szalay nem óhajtott emlékezni élete kudarcos, megaláztatással és kiszolgáltatottsággal teli eseményeire. Mintha tudatosan törölte volna őket emlékezete raszteréből. „A háborúról nem szeretek beszélni (haditudósító században szolgáltam), meg a háborús bűnösök tárgyalásáról sem, ahol meg a bírói emelvényen ültem fenn mint megfigyelőféle. "w A bevonulását az adott történelmi körülmények elfogadásával magyarázza: „Az Erdélybe való bevonulás számomra a gondolkodásra jogot nem adó körülmények parancsa volt. Társadalmi helyzetem és magyarságom kötelezővé tette, hogy menjek, ha az akkori értelemben hazának nevezett fogalom engem behívott.”10 11 A nehézségek, a fizikai erőnlétet és akaratot is erősen igénybe vevő katonai szolgálat elviseléséhez sajátos, egyéni képességét is hozzáfűzi: „Mérhetetlen magasfokú képesség volt bennem a szükségek kibírására. /.../ Amit öt percig kibírtam, azt kibírtam akár három évig is. A hirtelen erőfeszítés és a kitartó erőfeszítés nálam egy volt. Mindenki azt hitte, amikor Erdélybe bevonultunk, hogy össze fogok esni már az első kilométer után, de már javában bent gyalogoltunk, amikor én még mindig nagyon fitten mozogtam azzal a fölszereléssel, amely nekem mint tizedesnek járt, pedig már a tisztek is szinte lógtak, mint a hullák".12 A nehéz, esetenként embertelen körülmények elviselése és kibírása Szalay Lajosnál, az érzékeny idegalkatú művésznél fontos kérdés. Mert a jelenléten túl az átélteket művészi módon is szerette volna megragadni, hitelesen kifejezni mint haditudósító. „Meg akartam rajzolni a halált, amit nem láttam, csak éreztem. Milliókét. Nem vérszagot éreztem, hanem halálszagot."13 A háború általános hatásáról vallotta: „Lecsapott a második világháború. A szétzúzott világban minden ember cserepekre tört."14 „Falhoz mázolt denevérként vinnyog bennem a félelem, ha annak a szörnyű mészárlásnak a szagát megérzem. "15 „A háború nekem a legnagyobb ellenségem, mert a létezésnek a háború a legnagyobb haragosa. /.../ Minden háború a Kain-Abel-testvérharc folytatása. /.../ Ha én azt hinném, hogy a rajzaimmal a háború ellen tiltakozni hiábavalóság, akkor is tovább kellene csinálnom. Nem tehetek másként."16 Szinte eleve elrendelésként, önmagára kötelező feladatként értelmezte alkotásaival a háború elleni tiltakozást. Ezt a meggyőződését alapozhatta meg, és egyúttal föl is erősíthette a személyiség fontos alapvonása, vallásossága. „Ifjú koromban vallásos nevelést kaptam. Ezért a rajzaimban vallásos eszmék hatnak.17 Az én művészetem vallásos jellegű."18 Az „erkölcsi maximalista”19 Szalay tehát ab ovo kötelességének érezte, hogy a 20. század emberének legnagyobb kataklizmájáról, a második világháborúról - és minden, általa megtapasztalt 20. századi erőszakról - rajzi jelentéseket, vizuális látleleteket fogalmazzon. Az már művészete egyediségéhez tartozik, hogy „háború ellenes" művek a teljes életműben meghatározóan vannak jelen.

10 Szalay 1987. 15-16.

11 Szalay 1987. 25.

12 Szalay 1987. 25.

13 Gaster 1970. 57.

14 Szalay 1980b 117.

15 Szalay 2009. 21.

16 Szalay 1987. 68.

17 Szalay 1979b 72.

18 Szalay 1987. 19.

19 Cs. Szabó 1962. 28.

115