Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Kabdebó Lóránt: "Nézzünk magunkba békén" (Kiss Benedek verseiről)

Mentem, mérföldkőről mit se tudtam, mindig sejtéseimben bizakodtam, s hittem: így helyes.

Gyalogos voltam mindig - ha repülő vitt, akkor is lépteimmel mértem a tájat.

S nem volt még olyan, ki ennyire hitt csurgatva öröm s bánat csöppjeit - a földi csodáknak.

S így volt jó. Kártyáztam, bort vedeltem, összefirkáltam sok mázsa papírt.

Mindre azt írtam: Istenem! Szerelmem!

Szabadon szolgáltam és föl se vettem, fütyültem arra, mit a sorsom írt.

Olyan ember versei ezek, aki tud élni ezen a földön. Nem fegyelmezetlenül, nem szabadosán, hanem jól, kötődötten mindenhez, ami jóval-rosszal, de kiszolgálja az emberi létezést. És tudja, hogy van egy megíratott sorsa is, amely keretek közé fogja, rögzíti ezt az önként vállalt szabad akaratot. Egyszerre eleve elrendeltséget és mégis ennek vállalása mellett a szabad akarat boldogságát képes átélni. Meri vállalni minden pillanatára a természetes kötődést az élet adta pillanatnyi létezési lehetőségekhez. És mindehhez keményen, elkötelezetten ragaszkodik is egy életen át.

Ilyen Isten-élménnyel mer szabadon beleélni a napi forgatagba, amit az élet felkínál a számára. Milyen ez a napi forgatag? Érdes, megkötő, kemény próbákat felkínáló, és gyönyörrel eltelítő. Ezt versekbe építeni: nagyszerű formáló készséget kíván. És bizony ehhez ő képes megtalálni a nyelvi szövegbeformálás örök bonyodalmait. Úgy finom és dallamos, hogy közben durván szőttes és karcos.

Milyennek fogadja a szerelmet, mely e földi létben az egyik legmeghatározóbb gyönyört okozó kötöttsége? Fiatalkorától kíséri a női partnerről mintázott képzete: kaktuszi. Micsoda találat! Hiszen a sivatagban a kaktusz az élet vizét szolgáló egyetlen lehetőség. Mégis önmagát védő, mégis csodásán formált teremtménye az Alkotónak. Ezt az egész költészetét végigkísérő kép-élményét nagyszerűségében a Szabó Lőrinc-i Semmiért Egészen kapcsolódáshoz merném hozzámérni. Valami olyan kötöttséget képes általa kifejezni, amely a Teremtés egyik csodájáról vall eddig fel nem fedett titkokat átérezve. Olyan összekötöttség, amely a férfi-létezés egyetlen lehetséges kiegészülését tudja egyszerre csodálattal, felhasználással, vitatkozással, egymást kiszolgálással és fájdalmasan összeilléssel kifejezni. Olyan képzet, amely a páros összeillést bármely életkorban egyként értelmezve tudja mégis gyönyörteli ráfigyeléssel felmutatni. A létezést mester-szinten versébe foglaló költő egyik legszerencsésebb telitalálata.

„Istenem! Szerelmem!" - ebben summázza költészetének tartalmát. A kaktusz-szeretővel leélt páros létezés mint földi kötődés, és a Pályámat megfutottam életösszegezés áhítatos maga-ráhagyatkozása. Hogyan is összegezi ezt a költészetet ő maga, gyűjteményes kötete hátoldalán:

Fogadják, mint egy ötvenéves térdeplés imáit egy templomban, ahol nincsenek szőnyegek.

Ennél pontosabban egyetlen kritikusa sem tudná jellemezve összesűríteni poézisének lényegét.