Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Kabdebó Lóránt: "Nézzünk magunkba békén" (Kiss Benedek verseiről)
Kiss Anna), az emberi kapcsolatok újjáélesztésével (Simonyi Imre), a családi emlékezet életre keltésével (Pintér Lajos) és a földhöz kötő életvitel és a nagycsaládi élet visszaneme- sítésével újabb költőink. Kiss Benedek verseiben ez utóbbi lehetőség megtestesülését találom. Költészetünk életünk visszaalakításának módozatait kísérletezi ki. Sokféleképpen, de az élet hagyományának fenntartásával. Az ehhez szükséges méltóság visszakeresésével. Kiss Benedek az ezredforduló után összefoglalta korábbi verseit, nagy gyűjteménnyel emléket állított az átmentett valahai tanúságtételnek (Utak keresztje, Összegyűjtött versek, 2010). Majd két újabb kötettel megnyitotta a családi lét és a hívő életforma életmódba illesztésének lehetőségét. Járt utat követ, újonnan megtalált szövegvilággal. ( Napi gyász, napi vigasz, 2012; Lombjukat áfák elejtik, 2014). Hogyan kell a mindennapokat élni? Kiss Benedek versei megtanítanak. Nem tud igazán örülni, de képtelen az örömre várás reménységét elhagyni is. Minden nap rengeteg ellentmondással, elkeseredéssel, bizonytalansággal és a jól eltölthetés reményével születik, alakul bele a versbe, és aztán ezek között a különböző érzelmi bonyodalmak között egyen- súlyozódik. Két verse egymást fedi utolsó kötetében - a papír két oldalára nyomtatta ki a nyomda. Vagy ezt tudom olvasni, vagy azt. A kettőt egyszerre sohasem. Pedig mennyire egymásba simulnak. Az első az ittlét földi valóságában való egyszerre megkapaszkodást és korlátozottságot fogja össze önmaga számára. Az egyes ember egyetlen napjából kiindulva. De ugyanakkor végtelen bölcsességgel mindnyájunkat is tanítani akar, felkészít a mindennapi létezés apró történéseinek elviselésére és a reménykedések korlátozottságának belátására. Amint pedig verssé alakítja, benne minden szó úgy helyezkedik el, hogy olyan szöveg alakuljon belőle, hogy földi létünkből nehogy kiválni akarjunk. Itt, most akarjunk kiegyensúlyozottan élni. Redves vaskorlát Megfogom a redves vaskorlátot - rég éreztem már a fém erejét. Eddig és ne tovább! - mondja rekedten, amikor a végtelenség megkísért. Nem szíveltem én kényszert, korlátot, csak amit magamban építettem. Ez is sokszor szegült ellenem, s ki tudja, jót vagy rosszat tettem. Bizony, szükség van a korlátokra, még ha az maga a menny vagy pokol. Romlik a testem, fogam már rég nincs. De ez a korlát mindent igazol. Mindennek ellenére megépül ez az emberi élet. „De azért járd csak utadat" - biztat az általa épített szövegezésű vers és költészet. Milyen pontosan végiglátja a pályát, ezt az ember-lehetőséget, melyen verseivel mindenkor végigvezetett Kiss Benedek. Egybe látja, visszatekintve is egésszé kerekíti. Biztat, bárha látja buktatóit is. így volt a jó Utamat végigtántorogtam, csak ritkán volt a mesgye egyenes. 101
