Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
írástudó személye a közönséget néha csaknem jobban érdekli, mint az, amit ír. E tüneményt nehéz magyarázni. Aztán vannak írástudók, akik életükben személytelenek, s csak haláluk után kezdenek élni. Ezek a költők s azok a próféták, akik olyan prózát írnak, mintha verselnének. Az írástudók többsége gyűlöli ezt a fajtát. Néha egymást ölik meg az írástudók, méregbe mártott gyilokkal vagy körmönfont elismerés oldalába mártott töltőtollal. De az írástudók általában meglehetősen szívósak. Legtöbben magas kort érnek el, s érelmeszesedésben halnak meg, általános szkepszisben. "164 A függetlenség elvesztésének veszedelme idővel egyre valóságosabb lesz. A „szabadulás" évében a választások kapcsán még csak megmosolyogni való rigmusok jelzik az új időket: „Ha a Kommunista Párt győz, A magyarok győztek, Szavazzatok boldogságot Szegény magyar népnek!"165 A hatalmat erőszakkal magához ragadó tömörülés „pártesztétája", Lukács György folyamatosan írja kritikának álcázott, elfogulatlannak nem nevezhető ítéleteit. Először az általánosan nem kívánatos irodalmi jelenségek között említi Márait (pl. a József Attiláról szóló[!] Pártköltészetben)166, aztán 1947-ben a Sértődöttek 1. kötete kapcsán már erőteljesebb jelzőket használ167, néhány hónappal később pedig Az élősdiség lázadása című cikkében168, Márai távozása után négy hónappal, nem takarékoskodik a verdiktekkel. Míg Lukács elsősorban intellektuális módon, Horváth Márton érzelmi-ideológiai alapon, nem kevés gyűlölettel beszél az íróról. Kiváló alany erre Márai, aki nem lett a háború után sem „szociálisabb" (nem vesz részt társaságokban, a társadalmi életben, nem lesz tagja pártnak) és megjelent művei (pl. a Medvetánc tárcanovellái, abban különösen a Hattyú című írás) csak erősítik a pózolással, elefántcsonttoronnyal, különállással jellemzett Márai-képet. Mindaz, amit A német négyes című cikkében csaknem egy évtizeddel korábban lejegyez, valósággá lesz: „A párt, amely azonosítja magát a nemzettel, természetesen kíméletlenül kiüti az író kezéből a tollat, a festő kezéből az ecsetet, ha nem úgy ír és ábrázol, ahogy egy zavaros és nevetséges túlzásokra önműködően hajlamos, szűkkeblű és alacsony homlokú pártirodai terror szeretné és elképzeli. A szellemi rémuralomnak csak első szakasza ijesztő; második szakasza nevetséges; s a nemzet összességére ez a fejlődési szakasz a veszedelmesebb. Mikor a párt már úgy érzi, hogy ő az állam, s nemcsak engedelmességet követel, hanem belső, feltétlen odaadást is, nevetséges lesz szándékaiban, mert a lehetetlent követeli."169 8. Az eltűnt publicista - az emigráns Márai (és olvasói) legnagyobb vesztesége Az emigrációs élethelyzet és légkör még inkább elhallgattatja őt: a száműzött állapot, az emigráns magyarok egymáshoz való viszonya, saját szituációja és megélhetési problémái egyre inkább a „hangzó publicista" szerepe felé terelik őt. így lesz a Szabad Európa Rádió munkatársa170, ahol az adó alapvető céljai és a nemzetközi helyzet miatt elsősorban 164 Világ, 1945. júl. 22. 57. sz. 2. 165 Ha szavazni mentek. Bp. 1945. 3. 166 Lukács György-Horváth Márton: József Attila. Bp. 1946. 3-32. 167 Márai új regénye. = Forum, 1948. febr., 2. sz. 127-133. 168 Szabad Nép, 1948. dec. 26. 298. sz. 9. 169 A német négyes, i. h. 170 Ezzel kapcsolatosan csak röviden, összefoglaló jelleggel írunk, mivel a rádiós műfaj nem azonos a sajtóban megjelent írásokkal. Célunk ehelyütt mindössze annyi, hogy a megváltozott viszonyok között alkotó Márai ekkori, a publicisztikához legközelebb álló tevékenységét érzékeltessük. Bővebben 1. Fedőneve: Ulysses I. Bp. 2014. 581-588. 91
