Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
politikai jellegű felolvasások hangzottak el tőle, de kulturális tartalmú jegyzetek, hazatekintések is szerepelnek itteni másfél évtizedes tevékenysége repertoárjában. Ezzel a Máraival elégedetlen az emigrációs magyarság is, és már 1950-ben megfogalmazza az íróval szembeni hiányérzetét. Szilágyi József elemzésében a „Miért hallgatnak azok, akiknek volna mondanivalójuk?" című alfejezetben arról ír, hogy a szélsőséges hangok mellett hallgatnak a „komoly értéket jelentő írók". Értetlenkedése közben a szerző név szerint említi Márait: „Avagy a dúvadként mindenfelől felbukkanó »utánpótlás« olyan dús aratással biztat a jövőre, hogy szó nélkül beletörődhetünk teszem egy Márai Sándor megdöbbentő hallgatásába? Vagy talán elfelejtették nagyjaink, hogy ez a most összeszorított fogakkal némaságba vonult Márai nem is olyan régen Magyarország egyik legkiválóbb publicistája volt? Ahogy Márait mondtam, mondhattam volna másokat is, többeket is."171 Csendben megjegyezzük, hogy Márainak publicisztikaként olvasható írása először Szilágyi cikkének megjelenése után egy évvel jelenik meg, ezt követően mindössze utánközlések, esszéjellegű írások látnak napvilágot. Nyomtatásban mindössze egy-két tucat új cikke jelenik meg, de ezek sem tudnak felülemelkedni politikai jelene valóságán, és csak néhány pillanatra csillantják fel az egykori újságíró zseni tehetségét.172 Felolvasásaiban is találunk erre példát, ilyen a Vasárnapi krónika 47. adása, melyben az íróra jellemző ironikus-cinikus hangnem mellett a részvét és empátia is megszólal; az indiaiak termését pusztító szent és érinthetetlen majmokban a kommunistákat láttatja. „Most arról ír a szovjet sajtó, hogy az orosz kollektívákban feltűnően elszaporodtak a lopások. E különös világ szókincse szerint lopás az, ha a végsőkig kiuzsorázott szovjet zsellér megkísérel menteni valamit a szent majmok harácsolása elől nehéz munkájának eredményéből, a termésből, maga és családtagjai számára. De a Kreml tudja, hogy ezek a »lopás«- nak minősített tünemények a szovjet szövetkezetekben nem egyebek, mint a meggyötört nép politikai ellenállásának kifejezése. És ezért az újkori szovjet jobbágyok ma is, mint 1861 előtt, mind tudatosabban védekeznek egy éheztető és rabtartó rendszer, s ennek kárt tevő szent majmai ellen. Eljő egy pillanat, amikor a nép megtudja, hogy a majom, amely kárt tesz a vetésben, nem is olyan szent. És ez a pillanat nem csak az indiai majmokra lesz veszélyes. "173 Az 1951 októberétől a SZER-nek dolgozó Márai számára most válik valósággá 1935- ben adott interjújának gondolata: „A rádió bizonyos területenkívüliséget jelent a magyar irodalomnak. Mindenki találkozhat itt mindenkivel. Az író hangja, előadásmodora, bizonyos bensőséges, meghittebb viszonyba kapcsolják az írót és a közönséget, illetve hallgatóját,"174 Saját korábbi elképzelését kényszerűen újra kell fogalmaznia, mert 1937-es gondolatait is felülírja az idő: „Nem hiszem, hogy az írott szót, az újságot valaha is pótolni tudja a rádió, a hangos filmhíradó, a távolba látó készülék, vagy mind a korszerű csodák, melyekkel a technika a jövőben még megajándékozhat. A nyomtatott szóban van valami bizalmas, személyes, amit nem pótol a képszerű látás, sem a hallás akusztikai élménye. Igaz, az újságíró betűje elpárolog a pillanattal; de az olvasás pillanata bensőségesebb élmény, mint a látás vagy hallás pillanata.''175 Emigrációs rádiós ars 171 Szilágyi lózsef: A magyar emigráció sajtópolitikája avagy „boszorkányokról, akik nincsenek." = Hungária, 1950. okt. 13. 41. sz. 3. 172 Pl. Az utolsó csapat, Lenin szakálla; mindkettő elhangzott a SZER adásában. Felmerül a kérdés, a rádióban elhangzó jegyzetei miért nem láttak napvilágot rendszeresen a sajtóban (jogi, személyes, politikai okok miatt?), de erre nem tudunk érdemben válaszolni. 173 Vasárnapi krónika 47. = Fedőneve: Ulysses I. Bp. 2014. 246. 174 A rádió területenkívüliséget jelent a magyar irodalomnak - mondja Márai Sándor. = Rádióélet, 1935. nov. 22. 48. sz. 7. 175 Újságot írni, 6. 92
