Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)
dolgozhat napilapba: ez a valóság, a kérdés gyakorlati oldala, s ezen sürgősen segíteni kell. Másik, eszmei része a kérdésnek, hogy az egész magyar irodalom, tehát a nemzet szellemi egysége szenvedi meg ezt a törést, ezt a néma szakadást. Az irodalom egy nemzet életében nem lehet papírkérdés, a nemzet életének egyik valóságos feltétele ez. A magyar író nem nélkülözheti a napilapok dobogóját. Válságos időkben sok mindent megvonhat magától a nemzet, s nem vallja kárát, de a szellemi termelés korlátozása veszedelmesebb minden nélkülözésnél."152 Nem valószínű, hogy Márai „dicsőítő cikkei" ideológiai indíttatásból születtek volna, néhány mégis az ekkor elvárt hősi kultusz jegyében fogant, legyen szó Horthy Miklós, fia, Horthy István alakjáról, vagy az 1940-es észak-erdélyi magyar bevonulásról. Azért is érdemes röviden szemlézni ezekből, mert valóságosabb képet adnak írójukról, és felhívják a figyelmet a Máraival kapcsolatos periférikus, mégsem elhanyagolható, ugyanakkor kevésbé ismert tényekre.153 Ezen írások között elsősorban a Horthy Miklóst éltető lelkes cikkeit kell említeni. A Felvidéket, Kassát visszafoglaló Horthy éljenzése még magyarázható a trianoni seb gyógyulásával, az ekkor, szülővárosa hazakerülése miatt lelkes Márai magatartásával. „Tizenegy felé távoli, nem szűnő, egyre erősödő morajlás jelzi, hogy a kormányzó megérkezett, és csapatai élén, szürkésfehér lován halad már a város felé. Az emelvény alatt állok, a küldöttségek előtt, s közvetlen közelből szemlélhetem, mikor Horthy Miklós kormányzó leszáll lováról és fogadja Imrédy miniszterelnök tisztelgését. A kormányzó, mint mindig hivatalos és ünnepélyes alkalmakkor, tengerészi díszegyenruháját viseli; az arca komoly és nyugodt, csak pillantásában, éles sugarú, tiszta, határozott nézésében van valamilyen fátyolos köd, a meghatottság köde. E pillanatban Kassa népe, az ünneplők és a névtelen közönség, nem tud betelni a kormányzó nevének éltetésével. Ez a „Horthy! Horthy!" nem egyszerű üdvözlés; ez a pillanat, amikor egy nép üdvözli szabadítóját, s utoljára így talán csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső-Magyarország népe az utcákon."154 E lelkesedés rövid idő múlva alábbhagy, éppen ezért meglepő, hogy csaknem egy évvel későbbi Ünnepi beszéd című írása155 már a korabeli Horthy-kultuszba teljesen beleülő sorokat tartalmaz: „A Kormányzó, kezében a kézirattal, nyugodt és tiszta pillantásával végignéz a tömegen. Aztán, határozott és erős hangon, olvasni kezd. Szavait közvetíti a rádió; a kupolacsarnok kitárul e pillanatokban, az egész nemzet itt van most az államfő körül, hallgatja szavait, s mikor, a kormányzói szózat egyes különösen jelentős fordulatainál, kirobban az egyetértés rivalgása, mintha csakugyan a nemzet nagy családjának ünnepe volna ez a nap. Szereplők, rendszerek változnak, de a nemzet megy tovább: ez az érzés tölt el mindenkit, aki a Kormányzó szavait hallgatja."156 E propagandisztikus írások kétségtelenül megfelelnek a „hivatalos Magyarország" ekkori elvárásainak. Ullein-Reviczky Antal, a sajtó egyszemélyű irányítója 1942. november 18-án így összegzi a lapok alapfeladatait: a közösségi érzés, a hazafiság, a nemzet iránti szeretet erősítése, mert „nagy adag hitre, önbizalomra és nemzeti öntudatra van szükség" 157 152 Pesti Hírlap, 1940. jan. 10. 6. sz. 5. 153 Nem utolsósorban azért is, mert ezek alapján látják sokan igazoltnak az íróval szemben a „jobboldalista" vádat. 154 Pl. Horthy Miklós felszabadította Kassát. = PH, 1938. nov. 12. 257. sz. 1-2. 155 Pesti Hírlap, 1939. jún. 15. 134. sz. 5. 156 Ez a hangnem folytatódik a néhány nappal későbbi, A háttér című cikkében is: Pesti Hírlap, 1939. jún. 18. 137. sz. 5. 157 Idézi Sipos Balázs: Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban. Bp. 2011. 224. 89
