Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget
Eljött a nap, amikor bejöttek az oroszok. Anyám minden éjjel Ózdra járt át újságot szerkeszteni, mert az ózdi nyomdában nyomták az újságot, ahol Grósz Károly, a későbbi pártfőtitkár és miniszterelnök volt az igazgató. Érdekessége a dolognak, hogy nem tudta, mi történik a vállalatánál éjszakánként. Már novemberről beszélünk, a november 4. utáni napokról. Még november 7-8-áig megjelent az újság, röpiratként. Anyám minden éjjel átkocsikázott két újságíró társával Ózdra, és írták, szerkesztették az újságot. Egy napon megjelent két nagy kamion nálunk, hogy a Kádas Gézát meg minket visznek Németországba. Apám kapott egy lehetőséget, hogy ő lesz az akkor még nagypályás német kézilabda-válogatott edzője. Végül mind a ketten elhárították az ajánlatot, mondván, magyarok vagyunk, itthon maradunk. Pedig tudták, hogy a megtorlást nem kerülhetik el. Azt sejtették, hogy halálbüntetést valószínűleg nem fognak kapni, de tudták, hogy börtön vár mindkettőjükre. Tanúja voltam, amikor jöttek a belügyesek apámért és elvitték. Ott voltam, láttam, hallottam. Nem is tudtuk, hogy hová vitték, egy időre eltűnt az életünkből. Akkoriban nem nagyon jelentették be, hogy hová viszik a gyanúsítottakat. Egy hónapra rá Kádas Gézát is elvitték.- Édesanyád megúszta a lapszerkesztést?- Anyámat kirúgták az újságtól, örökre feketelistára került. Soha többé nem írhatott. Tudták, hogy ő szerkesztette a forradalmi újságot. Egyik nap elkezdett dolgozni a babakocsi gyárban, másnap kirúgták. A párttitkár odaszólt, és kirúgták. Elment egy kenyérboltba eladónak, kirúgták onnan is.- Utánanyúltak mindenütt.- így van, mindenütt utánanyúltak. Közben apámról semmit nem tudtunk.-A család nem kapott értesítést arról, hogy eljárás alá vonták vagy elítélték?- Nem, semmiféle értesítést nem kaptunk. Sőt, anyámat megfenyegették, ha még egyszer érdeklődni mer, ő is börtönbe kerül. Az egyik november végi napon edzésről jöttünk az uszodából a barátaimmal. Már korán sötétedett. Az orosz parancsnokság az egykori AVH helyén volt, egy katona dobtáras géppisztollyal vigyázta az épületet, de éppen bement melegedni. Négy méter magasban ki volt tűzve a vörös zászló, cukkoltak a többiek, hogy nem merem levenni. Nekem se kellett több, fölmásztam, éppen ki akartam húzni a zászlót a tartójából, mikor visszajött az őr. A barátaim mind elszaladtak, én meg ott lógtam a vörös zászlón. A katona először nem látott meg, mert sötét volt, de aztán hallott valami zajt, sztoj, sztoj, üvöltötte, azt hittem, hogy lelő. Szerencsére nem lőtt le, leszedtek, bevittek, hiszen a vörös zászlót akartam eltüntetni, 14 évesen.- Ráadásul egy olyan ember fiaként, aki már letartóztatásban volt a forradalom alatti szerepvállalásáért.- Az apám is ott volt az ÁVH pincéjében, ugyanabban az épületben. Ezt utólag tudtuk meg, mert akkor még semmi biztosat nem tudtunk róla. Rám akartak ijeszteni, közölték velem, hogy másnap elindítanak Szibériába. Akkor bejött a kihallgatószobába egy Hegedűs nevű tanár, akinek a lánya magyar bajnok diszkoszvető volt. Hegedűs tanár úr volt az orosz tolmács, nem mellesleg apámnak jó barátja. Megkérdezte: Karcsi, mit csinálsz itt? Elmondtam, hogy mi történt. Azonnal bizonygatni kezdte az oroszoknak, hogy az apám a legnagyobb kommunista, a legjobb ember. Közben meg ott ült a pincéjükben. Érthetetlen módon kiengedtek, ez volt a szerencsém. Több volt, mint mázli, azt kell mondanom, az életet jelentette. 128
