Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - "Én Fokvárosban is büszkén voltam magyar": Törös Károly Dél-Afrikából hazaköltözött úszóedzővel Kriskó János beszélget
Én épp akkoriban lettem jó úszó, és mivel az apám börtönben volt, tudtam, hogy az egyetlen módja annak, hogy segítsek rajta az, ha én jól úszom, ha válogatott leszek. Elég lusta gyerek voltam, de ez kellő motiváció volt, hogy egyre erősebben dolgozzam. Bekerültem az ifjúsági válogatottba, sorozatban megnyertem a versenyeket. Akkor már tudtuk, hogy apám Kistarcsára került „edzőtáborba," így hívtuk. Ő lett a kistarcsai internálótábor foglyok által megválasztott parancsnoka. Valami tizenötezer internált volt akkoriban ott. 1957-ben kezdődött a pere, ott voltam az első tárgyalásán. Első fokon halálra ítélték. Rettenetes megrázkódtatás volt, szinte felfoghatatlan egy tizennégy-tizen- öt éves gyerek számára. Egy jó barátom kísért el a tárgyalásra, Bosánszki Lajos, akinek az apja szintén internálva volt. Sírtam, persze, hogy sírtam, hiszen gyerek voltam még. Másodfokon aztán három évet kapott az apám, amit már leült előzetesben, úgyhogy kiengedték. Amikor kijött a börtönből, útkövező munkás lett, meg szőlőkbe járt metszeni. Nem engedték vissza tanítani. Én már 1959-ben benne voltam az olimpiai válogatottban, és egyik csúcsot a másik után úsztam. A nyugatnémetekkel vívott versenyen második lettem, megverve az akkori magyar bajnok Kunságit. Minden esélyem megvolt rá, hogy kikerüljek az olimpiára. Tizenhét évesen tagja voltam Kiss Lacival, a jelenlegi szövetségi kapitánnyal együtt az olimpiai válogatottnak. Kaptam úgynevezett étkezési ellátmányt, magyarul kajapénzt, napi 100 forintot. Rettentő nagy pénz volt ez akkor. Otthon éheztünk korábban, mert az apám börtönben volt, anyám meg feketelistán. Póka doktor odavett engem magukhoz kosztosnak, mert a fiának a legjobb barátja voltam. Naponta ott ettem náluk, kis túlzással az életemet mentették meg. Nem volt ez veszélytelen Pókáék számára sem, a belügyesek tudtak róla, és figyelmeztették is, hogy ilyet nem lehet csinálni. Mindenesetre két évig ingyen ettem náluk. Jött '59, olimpiai táborba, tatai edzőtáborba, sítáborba utaztam a többiekkel, végig benne voltam az olimpiai keretben. Májusban aztán megvolt az érettségink.- Gimnáziumba jártál?- A Dobó István Gimnáziumba jártam. Az igazgatóm dr. Szolnoki János volt, meg- győződéses vörös, hatalmas kommunista. Behívatott '57-ben, be volt rúgva, pisztollyal a kezében ütötte az asztalt: „Törös, apád megtévedt ember, pedig jó ember, de hát ellenforradalmár lett. Téged most kirúghatnálak, de nem foglak kirúgni. Ajánlom viszont, hogy húzd meg magad!" Ugyanez az ember még az érettségi vizsgáink előtt kijelentette az iskolagyűlésen, hogy Törös Károly márpedig nem fog kiutazni Rómába az olimpiára, mert fennáll a veszélye annak, hogy disszidál. Nem is lehettem ott az olimpián. Leérettségiztünk, jött az NDK-Szovjetunió-Magyarország hármas viadal Berlinben. Akkoriban gyakoriak voltak az ilyen versenyek. Úgy volt, hogy én is utazom a csapattal. Fölszálltunk a gépre, jött egy dzsip, kiszállnak belőle a fakabátok. „Törös Károly, adja ide az útlevelét, visszavontuk, nem utazik!" Akkor szembesültem vele, hogy hiába vagyok válogatott szintű sportoló, nem fognak kiengedni az országból, még kelet felé sem.- Kelet-Berlint szinte hermetikusan elzárták nyugat felé. Miért nem engedtek ki oda sem ?- En úgy voltam nyolc évig válogatott, hogy sehova nem mehettem, így Kelet-Berlinbe sem.- Képtelen dolog! Egy nemzeti válogatott, aki nem léphet ki az országból!- Én így voltam válogatott. És ez azt is jelentette, sajnos, hogy én voltam a legszegényebb úszó, mert csempészésből élt a válogatott minden tagja. Elnézték nekik. Kocsit vettek, megszerezték az első lakásukat, nekem meg nem volt semmim. Nem vettek föl a Testnevelési Főiskolára sem, pedig magyar válogatottként automatikus felvétel járt volna 129
