Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 1. szám - "Én a földből élek…": Interjú Czár Jánossal Tóth Menyhértről

Nekem egy nagyon aranyos feleségem volt, egy hívő lány, én pedig egy nagyon gonosz, bolond gyerek voltam az életben. A feleségemnek köszönhetem, hogy megismertem a Bibliát, meg talán általa lettem ember, már mikor emberré lettem. Hiába voltam eredetileg cseléd, 17 éves koromban fölkerültem Pestre, a nagyvárosba mint kubikus, és éltem az életet. Ez a nő, aki a feleségem lett, csodálatos asszony volt. Mert amikor mennem kellett segíteni, nem azt mondta, hogy ne menj, nem azt mondta, hogy hagyd már ezt a Menyust a fenébe, megélünk mi nélküle is. Hanem azt mondta: ha már ilyen barátságot kötöttetek, fiadnak meg testvérednek szólít meg családnak könyvelt el bennünket, akkor foglalkozzunk is úgy vele. így is volt. Bármikor jöttek vendégei magasabb helyekről, itt nálunk volt megterítve az asztal, nem ott. Mondok egy példát. Jött Bánszky Pál hozzá látogatóba, Menyusnál bableves volt túrós tésztával, amit az iskolában főztek. Menyus meg összekeverte a kettőt, megjött Bánszky és mondta neki: na, Pali, gyere enni! Szegény Pali megrázkódott. Azt mondta Menyus, hát nem mindegy, úgyis egy helyre megy mindkettő. Voltak ilyen bogarai. Ezeket a bogarait mi már ismertük. Például nem evett meg mindent, tudtuk már, hogy ezt lehet enni adni neki, azt nem lehet.- Valójában miből élt Tóth Menyhért?- Hát a földből.- Állandó munkahelye nem volt sosem?- Alkalmi munkákat végzett. Járt szobát festeni, lakodalmakban zenélt és farsangokon, disznótorokon, mindig adtak neki egy kis pénzt. Nem tudott olyan emberrel kapcsolatot tartam, aki a szemébe dicsőítette, a háta mögött már a nagykést fogta. Volt itt egy Károly bácsi, ő vásárolta fel valamikor a majoránnát és más mezőgazdasági termékeket. Amikor megtudta, hogy a Menyus majoránnáját vásárolja fel, az mindjárt első osztályú lett. Nem is nézte meg, de mindig többet írt be és fizetett ki neki. Az ilyen ember segítette Menyust, ahol tudta.

Visszamegyek az időben megint. Amikor Menyus megbetegedett és levágták a lábát, először örült, hogy most szabad, és végre élhet a festészetnek, csak később jött rá, hogy most sem lett szabad. Nem tudott úgy mozogni, ahogy szeretett volna, főként eleinte. A szemének nem volt semmi baja, az egyik csontot kivették, azért nézett hunyorogva. Boldog volt, amikor fölvették a főiskolára, második rugaszko- dásra sikerült neki. A pasztellképeiből volt Baján egy kiállítása7, ebben is a Horváth esperes segítette. Menyus ekkor annyira szegény volt, hogy nem tudott elmenni a megnyitóra csak úgy, hát a pap küldött neki útiköltségre valót, hogy el tudjon utazni Bajára. Aki nem volt szegény, nem tudja, mi az a szegénység. Menyus tudta.- Kevés az olyan ember, mint Tóth Menyhért, hogy nem Pesten marad és ott próbál meg sikeres lenni, hanem visszajön a szülőfalujába, és itt eljátssza a falu bolondját egy életen át, és szegény marad, nélkülöz.

7 Baján az 1927. február 2-án nyílt kiállításon Tóth Menyhért néhány festményét állították ki. Horváth József esperes vitte el id. Éber Sándor bajai rajztanárhoz a fiatal festőt, aki bemutatta Déry Béla festőművésznek, aki a Nemzeti Szalon igazgatója volt. Később Éber támogatta főiskolai tanulmányai elkezdésében is. Sümegi 2014: 77-78.

71