Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Gyarmati György: "Közénk valók, hozzánk tartoznak": Kettős migráció Magyarország keleti és nyugati határán, 1988-1989 folyamán

belügyminiszter helyettesének vezetésével - Tárcaközi Bizottságot hozott létre az állami feladatok végrehajtásának koordinálására."4 1988. április vége óta létezett koordináció a román határ menti magyar megyék - Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád - rendőr-főkapitányságainak állambiztonsági szervei között, ideértve a menekültkérdést érintő célzott felderítő tevékenységet is.5

Ugyanez a szeptemberi jelentés említi, hogy „időközben az MSZMP PB [Politikai Bizottság] részére előterjesztés-tervezet [sic!] készült, amelynek értelmében a nemzetközi normáknak megfelelő rendezési elképzelés - az 1951. évi genfi menekültügyi egyezményhez való csatlakozási szándékunk - kinyilvánításának szükségessége került javaslatba. A tervezet véleményezése során - politikai és állambiztonsági szempontból - a tervezett intézkedés ellen foglaltunk állást. [Mármint a Belügyminisztérium.] Amennyiben mégis sor kerül az ENSZ Menekültügyi Főbiztosi Hivatalával való kapcsolatfelvételre, az állambiztonsági operatív helyzet olyan nagymértékben megváltozik, hogy szükségessé válik a kérdéskör ismételt, komplex vizsgálata." A körülményeskedő fogalmazás - hasonló elaborátumok ismerete alapján - nem más, mint a politikai vezetés titkosszolgálati meg- zsarolása. A menekültügyi konvencióhoz való csatlakozás egyfelől nyelveket tudó jogi szakértők delegálását jelenti, akiknek az - állambiztonsági - ellenőrzése és kézben tartása éppúgy többletfeladat, mint a menekültstátussal (esetleg tömegesen) élni kívánók megfelelő priorálása, környezettanulmányozása. Az ezt végző és nyelveket tudó fürkészek különböző országokba való kihelyezése, továbbá egy hazai menekültügyi hivatal, illetve menekülttáborok létrehozása - és azok állambiztonsági ellenőrzése - megkívánja az adott titkosszolgálati részleg kellő számú új káderrel való megerősítését: azaz, az új feladat befogadásának előfeltétele a hozzá rendelhető státusigény kielégítése. Az eddig elősoroltak mellett közvetlenebb politikai szempont is meghúzódott a belügy menekültstátus elleni aprehendálása mögött. Az áttelepülni kívánók, illetve az ide menekültek közül - belügyminiszteri instrukció szerint - „azok minősülnek visszaadandónak, akik:- valamelyik nem szocialista országba történő továbbutazás szándékával követnek el tiltott határátlépést;- bűncselekményt követtek el (figyelembe véve annak súlyát és jellegét);- a román állambiztonsági vagy rendőri szervek ügynökei;- akiknek embercsempész szervekkel, ellenséges rádióállomással, ellenséges emigráns szervekkel, a magyar belső ellenséges csoportosulásokkal, imperialista hírszerző szervvel fennálló kapcsolatára vonatkozóan megalapozott adatok merülnek fel."

Magyarán, nem mondhatnók, hogy 1988 közepe táján a belügyi gondolkodásban újabb keletű „pozitív diszkrimináció" tűnne fel a határon túli - elsősorban leginkább erdélyi illetőségű - magyarok fogadása tekintetében. Változatlanul az az államvédelmi pontosabban rendszervédelmi - doktrína vezérelte működésüket, amelyben évtizedek óta dresz- szírozódtak akár Rákosi Mátyás, akár Kádár János regnálása közepette, no meg persze az

4 Rédei Miklós rendőr vezérőrnagy, a BM III. Főcsoportfőnökség helyettes vezetőjének jelentése a Romániából Magyarországra érkezett személyek helyzetéről, állambiztonsági tapasztalatairól. 1988. szeptember 7. ÁBMHT. ÁBTL. 1.11.1.

5 A dokumentum egyik korábbi passzusa informál arról, hogy „a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szervei 1968 óta folytatják a román speciális szervek hírszerző tevékenységének felderítésére irányuló elhárító munkát." Uo. ÁBMHT. ÁBTL. 1.11.1. Ez válaszreakció volt arra, hogy 1968 augusztusában - a csehszlovák válság napjaiban - Ceau§escu elrendelte a Varsói Szerződés tagállamai elleni hírszerző és elhárító tevékenység meghatványozását. Stefano Bottoni: A várva várt Nyugat. MTA TTI. Budaest, 2014. 212. old.

99