Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Egy ember három néven: Georg, György, Niszán: Hirschmann Györggyel Szabó Ildikó beszélget
- Tulajdonképpen az első zsidótörvényre már reagálnod kellett.- Igen, az első zsidótörvényről hallottam, de az csak a zsidó vallásúakra vonatkozott, tehát csak rám vonatkozott, az anyámra és a nővéremre nem. Az első zsidótörvény értelmében zsidó katonatiszt nem lehetett, és én lelki szemeim előtt láttam, hogy engemet behívnak katonának, majd őrmesteri egyenruhában fogok díszelegni. Na, de a zsidótörvény - most nem tudom, hogy az első vagy a második zsidótörvény - szabályozta a zsidók létszámát a középiskolákban is. De ez engem nem érintett, mert hát egyedüli zsidó voltam az osztályban, kivéve azt az egy epizódot, amit meséltem. Ha nem tévedek, öt százalék zsidó lehetett a középiskolákban, úgyhogy a mi osztályunkban három zsidó lehetett volna, ha jöttek volna.17- Arra kérlek, hogy a cserkészcsapattal való kapcsolatodról beszélj ebben a részben.- Persze, a cserkészcsapat. Arról van egy novellám, abban benne van minden. Mihelyt az anyámhoz kerültem '34 őszén, rögtön összebarátkoztam az osztálytársammal, a Tóth Jóskával. O volt a legjobb még a gimnázium első osztályában is. És ő mint református tagja volt a 304-es Körösi Csorna Sándor Cserkészcsapatnak, amelyiknek az otthona tőlem egy félpercnyire volt a Székely utca és az Iskola utca torkolatában. Rögtön beléptem a 304-es Körösi Csorna Sándor Református Cserkészcsapatba. De ott is hasonló volt a helyzet. Soha nem éreztették velem azt, hogy zsidó vagyok, de egy icipicit kívülálló voltam. Éreztették velem, hogy én nem vagyok egészen ugyanaz, mint ők. Nagyon érdekes, mert a cserkész- csapatok általában meglehetősen intenzíven antiszemiták voltak, hozzátartozott valahogy a cserkész szocializációhoz is, de ez a 304-es cserkészcsapat abszolút filoszemita volt. Nyoma nem volt az antiszemitizmusnak, nyilvánvalóan azért, mert a budai református hitközség akkori vezetője, dr. Haypál Béla abszolúte nem volt antiszemita. Náciellenes, nyilasellenes, abszolút liberális beállítottságú lelkipásztor volt. Akit egyébként személyesen is ismertem, hiszen a szomszéd házban lakott. Rendszeresen jártam a református templomba vasárnaponként. Nem tudtam a zsoltárokat együtt énekelni, mert hát én nem református, hanem zsidó hittanra jártam. És az utolsó évben, miután befejeztem a negyediket, én már tizenegy éves voltam, elég nagyok voltunk ahhoz, hogy részt vegyünk a cserkésztáborban. Na most, az első zsidótörvény értelmében zsidó csak zsidó cserkészcsapatban lehetett tag, és engem kidobtak a cserkészcsapatból. Az úgy volt, hogy '38 nyarán Pákozdon két hétig cserkésztáborban voltunk. Nagyon jól éreztem magam, és az egyik vasárnap a sógorom az időközben elhalt nagyapám húszéves nyári autóján lehozta az anyámat, a nővéremet és az apámat, hogy meglátogassanak. Ez azért fontos, mert akkor láttam apámat utoljára. Röviddel azután letartóztatták, mint cseh állampolgárt kiutasították Magyarországról, áttették Romániába, a románok egy-két hét után visszatoloncolták azzal, hogy őneki Romániához semmi köze nincs. Erre a magyarok Csehszlovákiába vitték az apámat, ahol ő Ipolyságon telepedett le, mert Ipolyság volt a legközelebb Budapesthez. De Ipolyságot az első bécsi döntés eredményeképpen Magyarországhoz csatolták, és akkor az apámat megint letartóztatták, hónapokig ült a toloncházban, szörnyű körülmények között. Az anyám nem engedte meg, hogy én őt ott meglátogassam, és a nővéremet küldte el minden héten egyszer vagy kétszer ennivalóval, tiszta ruhával. Aztán '39 márciusában az apámat megint áttették a maradék Csehszlovákiába. O Pozsonyban telepedett 17 Bár a második zsidótörvény nem rendelkezett arról, hogy a zárt számot (a numerus clausust) a középiskolákban is érvényesíteni kell, a Vallási és Közoktatásügyi Minisztérium bizalmas utasításban közölte a tankerületi főigazgatókkal, hogy a középiskolák első osztályaiban a törvényesen engedélyezett létszámnak (40 főnek) a hat százaléka, maximum két-három fő lehet zsidónak minősülő tanuló. 84
