Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Slachta Krisztina: Német-német migráció a 20. század második felében

sőt szabotázsjellegű hozzáállására fogni, őket bűnbakként beállítani.17 1958- ban született meg a döntés arról, hogy az összes paraszti gazdaságnak be kell lépnie a szovjet típusú termelőszövetkezetekbe, amit a német történetírás és közbeszéd kényszerszövetkezetesítésnek nevez.18 Az „önkéntességet" harsogó agresszív propaganda, az elnyomó adminisztratív intézkedések és az önálló parasztság érdekeinek teljes körű figyelmen kívül hagyása nyomán hetvenezer gazdaságot adtak fel addigi tulajdonosaik, egyszerűen hátrahagyva földjüket, házukat, jószágaikat.19

A parasztság kikényszerített szövetkezetesítése nyomán összesen cca. 25 000 család hagyta el az NDK-t, az így kialakult kivándorlási hullám pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Berlini Fal felépítését megelőzően olyan jelentős mértékben nőtt meg az országot elhagyók száma. Különösen nagy volt az elkeseredése azoknak a gazdáknak, akik az egykori ún. keleti területekről menekülve, vagy kitelepítve alig hogy ismét megalapozhatták családjuk egzisztenciáját, azt ismét feladni kényszerültek, és legtöbb esetben megint továbbvándoroltak, ezúttal már az NSZK-ba. A fal felépítése pedig egyben a mezőgazdaság kollektivizálásának „sikeres" lezárását is jelentette, mivel csak így sikerült megállítani a parasztság elvándorlását, a vidék szinte teljes kivérzését.

A keletnémet államot folyamatos lakosságcsökkenés sújtotta, ami több tényező összeadódásából tevődött össze. Egyrészt 1946 és 1964 között, a kvázi kikényszerített betelepülés, az 1950-ig érkezett 4,5 millió menekült és kitelepített letelepítése ellenére is jelentős népességcsökkenést szenvedett el az NDK, 18,5 millióról 17 millióra csökkent a népesség, vagyis közel 1,5 millió fő hagyta el az országot. Ennek a népességcsoportnak egy jelentős része a keleti területekről kitelepített, ún. továbbköltöző család volt, akik vagy nem látták megélhetésüket biztosítva, vagy már az NSZK területén élő családtagjaikhoz, rokonaikhoz költöztek tovább.20

A két Németország között 1952-ben teljesen lezárt, ún. belnémet határon keresztül már csak sokkal nehezebben, nagy rizikót vállalva lehetett átjutni.21 Mégis, egészen a Berlini Fal 1961 augusztusában bekövetkezett megépítéséig, további kilenc éven át lehetőség volt arra, hogy azok, akik az NDK-ban szovjet mintára kiépült államberendezkedéssel nem értettek egyet, vagy egyéni boldogulásuk érdekében inkább Nyugat-Németországot választották, átmehettek Berlin nyugati felébe, onnét pedig az NSZK-ba. 1957-ben csak harmincezer fővel többen, 1958-ban már másfélszer annyival, vagyis negyvenötezer fővel többen, 1959-ben közel kétszer annyian, 1960-ban háromszor annyian, összesen már százötvenkétezren távoztak az NDK-ból, Nyugat-Berlinen keresztül, mint az ún. „zöld határon", ami a gyakorlatilag lezárt belső német határt jelentette.22

17 Schöne 2008.102.

18 Wehler 2008. 102.

19 Hertle - Wolle 2004. 95-97.

20 Wehler 2008. 103.

21 Schultke 1999. 34.; 220.

22 Schultke 1999. 45.; 236.

67