Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Slachta Krisztina: Német-német migráció a 20. század második felében

felének német-német migrációja két fő irány mentén követhető nyomon: elsőként az 1944 decemberében - 1945 januárjában meginduló, az ún. keleti területekről a mai Németország területére érkező menekültáradat és a kelet- és délkelet-európai németek kitelepítése (Vertreibung) jelentett többmilliós migrációs, vagyis kényszermigrációs hullámot. A kitelepítések 1950-re lezárultak ugyan, ám az ún. későn áttelepülők (Spätaussiedler), valamint a családegyesítések, átköltözések révén még évtizedekkel később is idézett elő további - bár természetesen fokozatosan csökkenő mértékű - lakosságmozgást ez a folyamat. A német migráció másik iránya, második nagy hulláma az 1949-ben két külön német államként megszilárdult német megosztottság nyomán indult meg, az egykori szovjet megszállási övezetből folyamatosan áramlott a lakosság a Berlini Fal megépítéséig a három nyugati megszállási övezetből létrehozott NSZK-ba. Azt gondolhatnánk, hogy mindkét folyamat véget ért az 1989-es rendszerváltásokkal, ám a mai Németország nyugati felébe irányuló áttelepülés nem fejeződött be, sőt, az 1990- es évek első felében csak fokozódott.

Kényszermigráció, kitelepítések

A második világháború végén az oroszok előrenyomulásával párhuzamosan indult meg a kelet-európai német lakosság menekülése, ami 1944-45 telén lett tömeges mértékű, Kelet-Poroszországból, Sziléziából, Pomerániából a szovjet hadsereg elől több millióan menekültek. A háború végén Európában összesen negyvenmillió menekültet tartottak számon, ami minden korábbi népesség- mozgást, menekültáradatot felülmúlt.2 A háború végén a szövetséges hatalmak döntése értelmében következett be a kelet- és délkelet-európai német lakosság kitelepítése Németország négy megszállási övezetébe. 1950-ig a legtöbb kitelepített, közel nyolcmillió fő, az 1945 előtti német keleti területekről, alapvetően a mai Lengyelország területéről származott, hárommillióan pedig Csehszlovákia területét kényszerültek elhagyni. Jugoszlávia területéről további 300 000, Romániából 250 000, a Szovjetunióból pedig 100 000 németet telepítettek ki.3 1945 és 1950 között összesen több mint 12 millió németnek kellett elhagynia az otthonát, valamint közel 2 millióan haltak meg a menekülés és a kitelepítés során.4 Magyarországról 1946. január 19. és 1948. június 15. között cca. 180 000 németet telepítettek ki Németország amerikai és szovjet megszállási övezetébe, illetve még a világháború vége előtt elmenekültekkel együtt összesen közel 220 000 fő hagyta el az országot.5

Az otthonuktól megfosztottak nemcsak a házaikat és a gazdaságukat, vagyonukat és jövedelemforrásukat veszítették el, hanem ezekkel a létfeltételekkel együtt az identitásukat is. Egy számukra teljesen ismeretlen országba megérkezve sem mint németeket, sem mint „svábokat", vagy szászokat nem fogadták el

2 Tomka 2009. 72.

3 Beer 2011. 85.

4 Tomka 2009. 73.

5 Tóth 2008.11-17.

64