Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 7-8. szám - Mayer János: "Ennek az idegen földnek kell a hazánknak lennie…": Az elűzött észak-bácskai németek beilleszkedési problémái Nyugat-Németországban
így az elűzött bácskai parasztok nagy része megélhetését az ipari szférában találta meg. Szinte valamennyi visszaemlékező azt állította, hogy igazából nem jelentett komoly nehézséget megfelelő munkahelyet találnia.82 Viszonylag jobb esélyekkel bírtak a korábban kézműves szakmákban (kőműves, ács, asztalos) dolgozók, akiknek különféle tapasztalatait az újjáépítésben is hasznosítani lehetett. Kezdetben az építőiparban lehetett a leginkább jövedelmező munkákat találni. Amikor a lakásépítési program beindult, sok egykori elűzött vált részesévé egészen új utcák és városrészek megjelenésének. Az elűzött fiatalok Nyugat-Németországban rendszerint átképző kurzusokon vettek részt, ahol olyan új szakmákat tanultak ki, amelyekkel jobban tudtak érvényesülni a munkaerőpiacon. Főként a gépgyártásban- és javításban, valamint a nehéziparban lehetett így munkát találni. A náluk már valamivel idősebb generáció, akiknek a sürgős pénzkeresés kényszere miatt nem volt ideje és lehetősége új szakmát tanulni, rendszerint a könnyűiparban vagy az élelmiszeriparban lett betanított munkás. Ennek ugyan az egykori önálló parasztok szemében nem volt túl nagy értéke, de megvolt az az előnyös oldala, hogy a kötött munkaidő után még más mellékes jövedelem után is lehetett nézni. Ez is a gyors pénzszerzést szolgálta, de céljaik elérése nagy takarékosságot követelt meg az elűzöttektől. Rendszerint az új családi házak építésére is a munkaidő után került sor. A házépítések ugyan a kedvező építési hitelek és egymás kölcsönös megsegítése nélkül aligha lettek volna megvalósíthatók, de az eredmény így is tiszteletet parancsoló volt. Sokan arról számoltak be, hogy - miután annak idején Magyarországon a mezőgazdaságban hozzá voltak szokva az egész napos elfoglaltsághoz - a munkahelyen elvégzett munka mennyisége nem elégítette ki őket (!), ezért anyagi viszonyaik stabilizálódása után kisvállalkozásokba fogtak. Ennek egyik jellemző formája a kiskereskedelem volt: többen élelmiszerboltokat nyitottak, zöldség-gyümölcs értékesítésével, esetleg olyan tevékenységgel foglalkoztak, ahol azért valamennyire az otthonról magukkal hozott tapasztalatokat is fel lehetett használni, és nem szakadtak el teljesen egykori hivatásuktól sem.83 Arra is akadt példa, hogy otthonról bedolgozóként működtek közre valamely gyár számára, így pl. az ott dolgozó munkás felesége - részmunkaidőben - a háztartás vezetése mellett további pénzkeresési lehetőséghez jutott. A menekültek által létrehozott új üzemek alapításában nem a magyarországi sváboké volt a vezető szerep, bár a szudéta- és sziléziai német menekültek által vezetett vállalkozások szívesen alkalmazták őket, mert szorgalmukkal és megbízhatóságukkal tűntek ki. Sikeres, önálló vállalkozásokra inkább olyanok esetében volt példa, akik Magyarországon egyetemi tanulmányokat folytattak, amelyeket aztán az újjáépítésben vagy a kereskedelemben tudtak hasznosítani. Egy beszélgetőpartnerem magyarországi műegyetemi tanulmányait követően került Nyugat-Németországba, ahol kisebb átképzés után építész- mérnökként dolgozott. Szakmája gyakorlására az újjáépítés, majd az ipar terjeszkedése anyagilag kecsegtető munkalehetőségeket nyújtott. így ő nyugatnémet szinten is meg tudott gazdagodni.84 A nagy többség viszont az ötvenes-hatvanas években még komoly adósságokkal küzdött, és a házépítést követően anyagi lehetőségei még nagyon sokáig behatároltak voltak. Az életformaváltásra nem mindenki volt képes. Az elűzött parasztemberek idősebb generációja nem tudott az új világhoz és rendhez alkalmazkodni. Szemükben a gyári munkának nem volt komoly értéke, és az ilyenfajta pénzkeresést degradálódásként élték 82 Beszélgetés A. O.-val, J. B.-vel, G. M.-mel. (Felvételek a szerző archívumában.) 83 Interjú G. K.-val Schwabmünchen 1997. január (felvétel a szerző archívumában.), ill. beszélgetés J. T.-vel, Regensburg, 1997. 84 M. M. szóbeli közlése. Löchgau, 1996. november, ill. beszélgetések A. O.-val 1997-98. 38
