Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 1. szám - Báthori Csaba: A vesztes igazsága

Tompa igéinek van itt-ott valami furcsa billenése, csak a költői szabadság szférájában nagyszerűnek minősülő ösztövérsége. Ha a negyedik szakasz első sorát tüzetesebben szemügyre vesszük (Repülni...! hah...! teremts magadnak, / Mit természet, sors megtagad­tak!), kifogásolhatnánk a teremts ige alanyi jellegét, tárgyi ragozás helyett (=teremtsd meg magadnak). Mondhatnánk, s lehet, hogy így is van: az alanyi változattal a költő a merész­ség egyetemes parancsát hangsúlyozza. Nem azt akarja mondani: teremtsd meg magad­nak, amit akarsz. Hanem: Teremts! (Mint Kölcsey: Hass, alkoss, gyarapíts!) És bár biccen a sor, mi már rohanunk a lég meghódítása felé. A nyelvi alakzatok másik érdekes vonása: Tompa egymás mellé helyezi az elvont, kissé didaktikus és a konkrét, szabad szemmel látható, tíz ujjal tapintható elemeket. Milyen lenyűgöző például a hatodik szakaszban a megszemélyesített Nap bosszúhadjáratának ábrázolása, az illetvén, mi illethetlen után: a Nap Kél, üldöz és nyilaz... / Szárnyam sivít, izekre tágul, / S leválik... ez a sivít-izekre tágul páros, a maga hangutánzó, másrészt sebészi pontosságú sorával, feledhetetlen. Mintha egy sebész tudósítana repülés közben szerzett sérüléseiről. Vagy a nyolcadik sorban: S a szív szállván ingerével: / Tenyészt, mint napsugár. Ez az inger szócska micsoda lázas modemségű költői telitalálat. Hogy a gondolat megszü­letett, s most már fű-fa-füst és minden, a madárdal és a völgy s orom is ezt a diadalt vissz­hangozza, élteti szívében, ez szívének legfontosabb, örök ingere. Azt hiszem, aki többször lelkigyakorlatot tartott ennél a szónál, sosem felejti el Tompa versét. Különösen, ha kedveli a költő szigorú ritmikai pályákon átcikázó egyenetlen ihletgörbéit. Mert lehet, hogy az előadás néha terjengős, a talaj néha göröngyös, de a ritmus érett, egyenletes, higgadtságot sugárzó. Igaza lehet Horváth Jánosnak: Tompa Mihály jambikus versünk egyik első nagy mestere. S tegyük hozzá: kompozícióiban nem az Arany-féle központosított belső modellt kedveli, hanem az ízelt, füzéres szerkezeteket. Nem a koncentrált, körkörös, töményét töményre halmozó felrakás mestere ő, hanem a hullámszerű sorakoztatásé; mondhatnánk: versbeszéde emlékeztet egy félig szórakozott, félig tűnődő, félig pedig félelmében hadaró ember modorára. A mítosz az európai szellemtörténet századaiban számtalan változatban formálódott; ki-ki ott érintette meg, ahol körülményei engedték. A római Villa Albani márvány dom­borműve a kamaszt mutatja, aki jobb karját már a szárnyon nyugtatja - Daidalosz rögtön kész a munkával. Aki emelkedni óhajt, annak tanulnia kell a levegő és a fény törvényeit. Aki hazát keres (Ovidius: patria), annak a magasban kell keresnie (Illyés Gyula: Haza a magasban). A fiú engedetlenül nem kerülhet soha az istenek közelébe. Ovidius azt mondja: Minosz elveheti tőlünk a földet és a vizet, de nem sajátíthatja ki az egész levegő-országot. De gondolhatnánk azt is, hogy az ifjonti tudásvágy sokszor csak az engedetlenség formá­jában éri el célját, mely egyben pusztulását is jelenti. A bibliai mítosz a bűntudat eszméjé­vel, az eredendő bűnnel terhelte meg az utókort: az a hős, Ádám nemcsak maga halt meg, hanem megsebezte az egész emberiséget. És Jézus, a megtisztító megváltás emblémája ugyancsak a pokolnak nevezett mélységbe száll le a feltámadás előtt; róla nem csupán egy tengert neveznek el majd, mint Ikaroszról, hanem egy vallást, összes betegségével és gyógymódjával. Horatius arany középútja, az aurea mediocritas a daidaloszi eszme visszhangja a költé­szeti higgadtság és zseniellenesség égisze alatt. De ez a középút nem vezet az égbe, ahol a nagy, lobogó líra mégiscsak megkapaszkodik hatalmas léggyökerekkel. De a mennybolt a széles tengerben tükröződik: az élet mindenképpen visszafele sóvá­rog, a földre. Lehet, hogy ott halálát leli majd, de a zuhanás is repülés, hely- és honfoglalás a sírban (Tompa is többször említi a sirt). A gondolat nem új. Jacopo Sannazaro 1530-ban ezt írja versében: Chi ebbe al mondo mai sí larga tómba? (Kinek volt a világon valaha is ilyen óriási sírja?). Ez is meghökkentő eszme: a hőstett kudarcot vall, de a hős emlékét az a hatalmas 55

Next

/
Thumbnails
Contents