Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Füzi László: Elakadások: 4. rész
89 a mind teljesebb és mind hitelesebb történelmi ismeretekért. Az apró tényfeltáró közlések éppúgy lekötötték, mint a korszak-monográfiák és a bölcseleti írások. A témák is adták magukat, nemzedéke a tizenkilencedik századi és a huszadik századi történelem kapcsán találkozott a legtöbb hazugsággal, ezért ezekről az időszakokról olvasta a legtöbbet. Szerette a nagy összefüggő monográfiákat, áttekintéseket, a rendszerezés mindig foglalkoztatta, ahogyan az olvasás szintjén a történelemről folytatott bölcseleti gondolkodás is, Bibó és Szűcs Jenő nevét mondja most is, s hozzáteszi ehhez, hogy azt a rendszeralkotó bölcseleti tudást tartotta a legtöbbre, amellyel Bibó István magnóra mondta Az európai társadalomfejlődés értelme című bölcseleti esszéjét, vagy amelyikkel Szűcs Jenő megírta a Vázlat Európa három történeti régiójáról című tanulmányát. Ezek mellett az alkotóerő villanását jelző nagy műveknek, verseknek, regényeknek, festményeknek volt helyük, vagy azoknak az utóbbiak mellett, a sorrend ezen a szinten érdektelen. Mikor érzékelte a történeti gondolkodás szétesését? Már a hetvenes évek végén, amikor tanítani kezdett. Igaz, korábban is találkozott a történelmi tudatlanságról terjedő legendákkal, történetekkel, az azonban, amit az iskolában tanárként megtapasztalt, minden elképzelését alulmúlta. Gyűjtötte az adatokat a magyar oktatás csődjét bemutató tanulmányához, a Mozgó Világban szerette volna ezt a dolgozatot megjelentetni, de végül nem írta meg ezt a tanulmányt, diákjait, tanítványait nem tudta leleplezni, közös munkájukról sem tudott kifele beszélni. Újabban megajándékozza magát egy-egy vaskosabb monográfia elolvasásával. Mindazon túl, ami napi munkájából a történelemhez és a történetiséghez köti, két történész munkáit olvassa konok következetességgel, John Lukacs és Gyáni Gábor írásait, könyveit. Egészen eddig nem gondolkodott a két történész gondolkodásának egymáshoz való viszonyán, alakjuk, gondolkodásuk most, a történelmiségről gondolkodva került egymás mellé. Azt gondolja, keresni sem lehetne két egymástól ennyire különböző történészt. Szilárd logikai rendet alkalmaznak mindketten, de más kapcsán és másképpen építkeznek. John Lukacs a történelem nagy témáit mondja el, a második világháborút, vagy éppen a huszadik század történetét, vagy a huszadik század végén lezáruló nagy korszak eltűnését magyarázza meg, Gyáni Gábor szigorúan körülhatárolt témákról ír, városfejlődéshez, gazdaságtörténethez, családtörténethez kapcsolódó témákról. Gyáni szaktanulmányokat ír, John Lukacs elmozdul az esszé irányába, útirajzai az esszéirodalomban is előkelő helyet foglalnak el, Gyáni Gábor szigorúan tudományos, ugyanakkor az etikai állásfoglalást nem nélkülöző tanulmányokat ír. A személyességnek kevés teret enged, az édesapja életútját bemutató tanulmányában a személyes vonásokon túl az általánosítható mozzanatoknak szentel nagy szerepet, ugyanakkor közéleti, politikai kérdésekben is hallatja a hangját. Nem sorolja tovább a két történész közötti különbözőségeket, eddig is azért tette ezt meg, mert rádöbbent, hogy ez a két egymástól annyiban különböző történész egy téma kapcsán szinte azonos mondatokat vetett papírra, ez a téma a történetiség jelenségének átalakulása. Gondolatmenetük is azonos. A történeti tudat kialakulásából indulnak ki, John Lukacs Johann Droysen német történészt idézi: „A történelem az emberiség öntudata, tudása önmagáról” 1 , Gyáni Gábor a következőket mondja: „A modern történeti tudat, amely a nemzeti öneszmélés pregnáns megnyilvánulása, a történészek történelmeként 1 John Lukacs: A történetírás jövője , fordította: M. Nagy Miklós, Európa Kiadó, 2012, 14.
