Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Tolnai Ottó: 5 alkalmi kisesszé
49 Akkor, hogy folytassam a történetet, amikor ahhoz a szamaras házhoz értünk, Jutka lelassított. Ismét soká néztük a fehér szamarat. Lám, gondoltam, Hamvas azt mondja, a hattyúra már nem fér több fehér , ám a szamárra (a dalmátok nem is adnak nevet a szamaraknak, mindet csak tovar nak, tehernek, csak teherhordozónak, a rakomány szállítójának mondják), lám a szamárra még igen, még fér teher, fér fehér rakomány, ami csak most sejlett fel előttem, az a lobbanás, vakító fény – és akkor csak most látni, Tóth Menyus fes- tészete, szinte a kezdetektől, visszahelyezte ezt a vakító fényt erős létű figuráiba, mert hát az említett A festő ( Piktor ) is meszelt falra festetett, melyet maga meszelt volt – visszahelyezte a pingált fal minden morzsájába, a vakító homokvihar min- den egyes homokszemébe, tulajdonképpen szétosztotta, végtelen porlasztotta az ő vakító érkezését…. Köszönöm barátaimnak, köszönöm a szervezőknek. A kiállítást ezennel meg- nyitom. 5. Tengerre, magyar! avagy Kosztolányi Füreden Tíz éve is már annak, amikor Füreden, a könyvhét megnyitása alkalmával, lelkes szövegem elmondása után, vendéglátóimmal körbesétáltam az egykori kurszalon árkádjai alatt, az immár jelentős gyűjteménnyel rendelkező Füredi Pantheonban, majd kis zavar mutatkozott, gyorsan körbesétáltam még egyszer, ugyanis meglepődve állapítottam meg: Kosztolányi hiányzik. Azonnal szóvá is tettem a dolgot, mire vendéglátóim közölték velem, tudják, szándékukban áll a hiány pótlása, ám, tették hozzá, immár egy feltétellel, ha megígérem, mondok majd néhány szót a tábla, a relief (netán a mellszobor) leleplezésénél. Boldogan ígértem meg. És most üzentek, várnak a leleplezésre. Az, hogy nem feledték egyezségünket, meghatott, a felkérést el kellett vállalnom. A könyvhéten mon- dott szövegben, mit most kíváncsian újraolvastam 8 , nagyrészt Kosztolányihoz, mondjuk így, Kosztolányi fürdőhelyi-füredi zongorájához, melyen valaki, noha költőnket előbb még a dolog szentimentális dimenziója foglalkoztatta, most váratlanul, durván, akárha Bartók „Egy hangot üt meg. Újra megüti.” De ugyanakkor például Tagoréhoz is kötődve próbáltam elaborálni Füred- képemet, közben más kérdéseket is érintve, mint amilyen a Balaton színe, illetve a költők, írók vízrajza például. Nagy megdöbbenésemre azt olvastam említett alkalmi szövegemben, hogy a Balaton színét valahol a liba és a flamingó szeme színe között kellene keresnünk, fixálnunk… Most, gondoltam, jó alkalom mutat- kozik majd az akkor felvetett kérdések továbbmondására. Egyszer, Párizsban, kis verses füzetem bemutatóján, már a közönség előtt ültem, a kiadó váratlanul megkért, lévén hogy egy Kosztolányi-novelláskötetet is megjelentetett, azt is hamarosan be fogják mutatni, de mivel hogy én éppen Szabadkáról jövök, mondjak én is néhány szót Kosztolányiról. Gondolkodás 8 TO. Megütni , Grenadírmars, zEtna, 2008
