Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 6. szám - Tolnai Ottó: 5 alkalmi kisesszé
27 Tolnai Ottó 5 alkalmi kisesszé 1. Weöres Sándor és Illés Árpád A hetvenes évek elején megigézett Weöres Sándor Illés Árpádról, a képző- művészetbe őt bevezető, legrégibb jó barát kiállításáról írt rövidke szöveget. Különösen két, számomra valamiféleképpen elkülönülő mondata, melyekben a barnába ágyazott, összhangzó tónusú, mézes hangulatú korai művek, melyek egyáltalán képekre szoktatták Weöres szemét, egyik darabjára emlékezik vis z- sza. Addig Rilke mondatait hordtam „zsebembe varrva”, azokat, amelyekben arról beszél, hogy Cézanne úgy nézegeti magát a tükörben, mint egy kutya, és azt mondja, lám, a tükörben is ott egy kutya… És most, kaptam volt fel a fejem, Weöres eme két mondatában akárha már e kutya nézne. Esetünkben egy budit, amelyhez egy söprűt támasztottak. E budi kiválasztásá- ban benne Weöres minden mássága, radikalizmusa, polgárpukkasztása is persze. A festészet, a művészet, a lét titkát szándékozik felmutatni. És azt mondja, íme egy budi… De idézzük az egész kis passzust: Élénken emlékszem egy régi képére: falusi fabudi deszkaajtajának támasztott söprű; az ajtó sötétre barnult, és előtte a sárga szalmasöprű szinte ragyogott, világított. Napszerű élőlénnyé változott, mint a halálnak támaszkodó élet. Weöresnél minden ragyogni, világítani, izzani kezd. Valami pozitív robbanás által napszerű élőlénnyé varázsolódik. Ám, amikor már azt mondanánk, sok ez a ragyogás, közli velünk, hogy ez a napszerű élőlény valójában a halálnak támasz- kodik. És mindezt ismert egyszavasában ( Tojáséj. ) még tovább pontosítja, de úgy is mondhatnánk, megfordítja, hiszen abban a tojásban is ott alszik a nap sárgája, arról a pillanatról van szó, amikor a sötét már nem fokozható, éj, olyannyira, hogy érezzük, a következő pillanatban kigyúl a jégzsinór wolframszála, amit ő bizto- san szívesebben mondott volna kakashágásnak... Tehát itt az életnek támaszkodó halált éri tetten. Igen, ez az a tojás, ez a Brancusi-értékű abszolút forma, ez a pogány szimbólum, melynek repedező, az élet által máris összefirkált héját majd Illés Árpád rajzolja-írja meg kis külön, geometrikus opusában, ő, aki afféle saját technikaként élt a tojástemperával. Nem ismerem, a receptjét, nem kérdeztem meg, nem jegyeztem fel, viszont ismerem például Chirico tojástempera-receptjét, amelynek részletes ismertetésével a nagy olasz festő visszaemlékezéseit zárja. Weöres zseniális kis szövege nélkül talán e kiállítás számomra legkedve- sebb képét sem tudtam volna felfedezni. A szintén korai Műterem re gondolok. Kazettás, nagy műteremablak. És künn a kék háttéren valami furcsa sárga
