Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Kényszerleszállás?: Láng Gusztáv irodalomtörténésszel Szilágyi Domokosról – Fűzfa Balázs levélinterjúja
kötete, az Alom a repülőtérről végre megjelenhessen. (A cenzúra ugyanis kifogásolta, hogy a kötet túlságosan „apolitikus", ami a korszak kultúrpolitikai tolvajnyelvén azt jelentette, hogy nem tartalmaz a kommunista párthoz intézett hűségnyilatkozatot.) Szilágyi Domokos egyik kiváló kritikusa szememre vetette, hogy besározom a költő emlékét; szerinte Szilágyi sohasem írt a meggyőződésével ellentétes verset. Ezért ő a jelzett korszakot „a kételymentes hit" alkotói periódusának tartotta a költő pályáján. (Hiten természetesen a marxista történetbölcseletbe és a szocialista társadalom felépíthetőségébe vetett meggyőződést értette.) Mivel 1956 után - saját nemzedéki tapasztalataimra alapozva - ezt a kételymentességet nem tartottam lehetségesnek, inkább „az elnémított kétely" fordulatot véltem helyénvalónak. Ezen azt értettem, hogy nemzedékem költői világképüket a marxista ideológia alapján építették fel - más építőanyaghoz aligha juthattak volna, vagy ha netalán mégis, verseik sohasem kerülhettek volna ki az asztalfiókból -, és amikor szembesültek azokkal a politikai tényekkel, melyek világképük érvényességét megkérdőjelezhették, így támadt „kételyeiket" elfojtották, tudatalattijukba száműzték. A vers azonban többnyire kijátssza költőjét, és rejtjelezve bár, de arról (is) beszél, amiről a költő hallgatni szeretne. Ilyen „rejtjeleket" véltem felfedezni a költő 1957-1960 között írott azon verseiben, amelyek valamilyen rossz közérzetről árulkodnak, akár történelmi helyzetdal formájában ( Ius primae noctis), mely a cenzúra kijátszásának bevett formája volt; a költő a történelmi múlt valamely embertelen vonatkozásán háborodik fel, mivel saját korának embertelenségén nem háboroghat. De még jellemzőbbek azok a hétköznapi jelenségek, melyek elkedvetlenítik a versek alanyát: a nyirkos lépcsőház ( Vidám sirató), a szerelemben átélt hiányérzet (Két virágének), a halálra készülő öregek (Kocsmai öregek). Úgy éreztem, hogy ezekben a versekben az ideológia és a propaganda ígérte fényes távlatok és a költő személyes élet- tapasztalatai kerültek ellentétbe egymással, és áthidalásuk, egyensúlyba hozásuk nem sikerülhetett, „a törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol", írta (alighanem hasonló helyzetben) József Attila, akit Szilágyi Domokos bevallottan nemzedéke példaképének tartott. Most már tudom, hogy igazam is volt meg nem is. A „pártvers" csakugyan penzumként, rendelésre készült, erről tanúskodik Domokos Gézának, a magyar könyvkiadó igazgatójának visszaemlékezése. „Kötelességem megmagyarázni az akkor, a megjelenéskor, utána, s különösen az elmúlt tíz évben annyiszor felemlegetett Tizennyolc millió című vers bekerülését Szilágyi első könyvébe. Az történt, hogy a cenzúra kategorikusan közölte: csak akkor hajlandó engedélyezni a kötet megjelenését, ha a szerző legalább részben revideálja apolitikus magatartását. Aktuális kérdésekről, értsd, pártpolitikáról is ír. És Szilágyi vállalta is a kiegészítést, meggyőződésem, hosszas kínok-keservek árán [...]egy mind addigi, mind azutáni írásai közül kirívó, tőle teljességgel idegen verssel."2 A kiadói vallomás célja: „...ismernünk kell valamit az erőszaktételnek, az írói rossz kompromisszumnak s a kiadói megalázkodásnak ebből az iszonyatos dokumentumából..."3 A kételyt tehát nem a költő belső egyensúlyt kereső, világképe épségét óvó szándéka némította el, hanem a külső erőszak. S abban, hogy a költő engedett az erőszaknak, talán szerepe lehetett korábbi megalkuvásának. Aki egyszer - mondjuk így, magánemberként - képes volt saját erkölcsi normái ellen cselekedni, és képes volt erre valamilyen magyarázatot találni (a bűnt és a vele járó bűntudatot mindig a magyarázat segít elviselni), költőként is könnyebben léphette át a megalkuvás határát. Most már nem személyes biztonsága, hanem a mű érdekében. (így szólhatott az újabb magyarázat.) 2 In: Kényszerleszállás. Szilágyi Domokos emlékezete. Válogatta, szerkesztette, összeállította Pécsi Györgyi [H. n.] 2005. Nap Kiadó 39. 1. 3 Uo. 64
