Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész
rendelkezéseit."* Jancsó Miklós és Hernádi Gyula 1984. december 31-én megvált a színháztól, Gyurkó László, aki ekkor már igazgató volt, művészeti vezetőként dolgozott tovább, a színházhoz pedig új igazgató érkezett. Mindehhez még két személyes megjegyzést tesz hozzá. Jancsóék érkezésekor barátja, Komáromi Attila volt a színház igazgatója, az ő életéből nagyon sokat követelt meg ez a rövid időszak, még akkor is, ha gyorsan eltávolították a színház éléről. Jancsó Miklós, az életében is tudták, halála után pedig nyilvánvalóvá vált, a korszak egyik legnagyobb, egyetemes jelentőségű művésze volt. Pár hónappal ezelőtt újranézte Jancsó pár filmjét, hasonló letisztultsággal, a látvány egyetemessé tágításával másnál nem találkozott, de ezt nem egy lábjegyzetben kell elmondania. ‘Szilárd József: Tiborcok panasza: célvizsgálat a kecskeméti Katona József Színház működéséről, in: Népi ellenőrzés, 37. évf. 1985. 10. 24—27. 21. Akkori önmagával kapcsolatban idézhetné Dantét, azt, amit az emberélet útjának feléről írt, s Kosztolányit is, s értekezhetne arról, hogy valamikor mindenki rádöbben a maga halandó voltára. Mondhatná, hogy ő ekkor döbbent rá erre, mégis inkább azt mondja, hogy nem a halállal való szembenézés vette el a hitét, mint Tolsztojnak az arzamaszi éjszakán, hanem a távlat elvesztése viselte meg. Nem látta a jövőjét annak, amit tett. Mondhatná azt is, hogy számára eltűnt az idő megtalálásának, az idővel való együttmozdulásnak a lehetősége. Azt érezte, hogy megszűnt a társadalom életével valamilyen módon, akár ezer áttételen keresztül kapcsolatot tartó cselekvés lenni az, ami az életét addig kitöltötte, s ami addig mégiscsak cselekvés tudott lenni. Tolsztoj arzamaszi felismerését Tolsztoj naplójegyzeteire hivatkozva Henry Troyat foglalta össze. 1869 augusztusának végén Tolsztoj Moszkvába indult, útközben megálltak Arzamasz városában, egy ottani fogadóban szálltak meg. Tolsztoj egy óra alvás után felébredt az ismeretlen szobában: „»Miért jöttem ide? Havá hajszolom magamat? Mi elől, hová menekülök?« Ezek a kérdések úgy csaptak le rá, mint egy varjúraj. Kiment a folyosóra. Szergej egy keskeny padkán aludt, keze lelógott, mellette a háziszolga, akinek az a csúnya anyajegy volt az arcán. »Azzal mentem ki a folyosóra, hogy megmeneküljek attól, ami kínoz - írja Tolsztoj. - De ez a valami kijött utánam, és mindent elhomályosított. Szorongásom nem csökkent, sőt inkább fokozódott.« Általában sikerült megnyugtatnia magát némi agymunkával. Most hiába volt minden, a félelme nőttön-nőtt. »Micsoda bolondság - korholtam önmagamat. - Utóvégre is: mitől félek? - Tőlem - válaszolt egy hang: a halál. - Tőlem. Itt vagyok melletted. Jeges borzongás lúdbőrözött végig rajtam. Igen, a haláltól félek. A halál közeledik, már itt is van, pedig nem szabad lennie. (...) Egész valómmal éreztem, tudtam, hogy szükségem, jogom van az életre - és ugyanakkor éreztem a közelgő, megvalósuló halált. Iszonyatosan szenvedtem ettől a belső széttépettségtől. Megpróbáltam lerázni az iszonyatot. Réz gyertyatartóban leégett gyertyavéget találtam, meggyújtottam. A gyertya pirosas fénye, mérete - valamivel 42
