Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész

Az irodalom is a folyóiratokban történt meg, gondolkodásában talán Esterházy Termelési-regénye és Nádas Pétertől az Emlékiratok könyve nem kötődik folyóirathoz, folyóiratközlésekhez, minden más igen, Kassák ötvenes évekbeli naplója, a Szénaboglya, az Alföldhöz, s így tovább.

Minden irodalmi történés a folyóiratokhoz kötődött, mondja újból.

Szerkesztőségben dolgozott akkor is, s szerkesztőségben dolgozik most is, nem az ő helyzete változott tehát, hanem a világ változott az irodalom körül, s körülötte is.

Akkor átlátta a teljes magyar folyóirat-irodalmat, s nem csupán annak politikai hangoltsága miatt látta át az egészet, hanem az irodalmi hangoltsága miatt is.

Ma az általa is szerkesztett lap körüli munkák energiáinak többségét lekötik, a folyóiratokat pedig azért is figyeli, mert foglalkoztatja, hogy ez a rendszer a maga rendszerszerűségében meddig tud fennmaradni.

Ha akkor a politikai hangoltságának mégiscsak volt szerepe az irodalom iránti érdeklődésben, ma azt figyeli, egy-egy lap miképpen küzd a fennmaradásért.

S néha már azt is érzi, hogy egyik vagy másik szerző már nem érdekli, néha pedig egész lapszámokat is olvasatlanul hagy.

Annak az időszaknak a légkörére egyetlen példát idéz, egy igazoló jelentést kérő levelet. A levelet Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes írta Szederkényi Ervinnek, a Jelenkor főszerkesztőjének 1981. január 15-én: „Tisztelt Szederkényi Elvtársi Kérem Főszerkesztő Elvtársat, indokolja meg, hogy a Jelenkor januári számában, annak 14. lapján milyen meggondolások alapján adott helyt Mészöly Miklós nyilatkozata ama részének, amely szerint a sváb kitelepítés »a lebonyolítást illetően sok helyen alig különbözött a klasszikus deportálástól - látnunk kellett, hogy ártatlanokat visznek el, és bűnösök intézkednek a sorsuk felől, és mi, akik az elvihető és a visszahagyandó javakat ellenőriztük, magunk vágtunk le idős asszonyokat, férfiakat a kötélről a padláson«. Nem vonva kétségbe, hogy a kitelepítés során történhettek igazságtalanságok, a kérdés egész összefüggésének feltárása (éreztetése) híján hogyan egyezteti össze Főszerkesztő Elvtárs az ilyen közlést nemzetiségi politikánkkal; mennyiben gondolta meg, hogy egy ilyen általánosító kitétel milyen mértékig adhat alapot egy történelmileg és politikailag helyes intézkedés revíziójára, a tényleges sérelmek felfrissítésére és ilyen irányú mozgósítására; a szöveg összefüggésben: mennyire tartja helyesnek a volksbundista sváb kitelepítésnek a szlovákiai magyarok kitelepítésével való közös nevezőre hozását. Kérem Főszerkesztő Elvtársat, hogy a fenti kérdésekre vonatkozó választ is magában foglaló igazolójelentést számomra mielőbb küldje meg. Elvtársi üdvözlettel: Tóth Dezső."*

Az idézett levél nemcsak undorító és embertelen, hanem történelmietlen is, számos fontos történeti kérdést ideológiai szinten kezel, miközben sugárzik belőle a hatalmi arrogancia. Botrányossá, több más tényező mellett, a kollektív büntetés elvének utólagos elfogadása teszi.

"Tóth Dezső miniszterhelyettes levele, Jelenkor, 2014. 4. 459.

30