Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 5. szám - Füzi László: Elakadások: 3. rész

Valójában az őszinteséget ajánlotta az akkori hatalomnak, annak a hatalomnak, amelyikről tudta, hogy nem tud őszinte lenni - sem magával, sem azzal a világgal szemben, amelyik fölött uralkodhatott. Tudja, hogy mai életük megoldatlanságai annak az időszaknak a kibeszélet- len történéseire nyúlnak vissza, mégsem mondja azt, hogy a kemény diktatúra áldásosabb lett volna annál, mint amelyikben akkor éltek, s amelyik kapcsán a diktatúra kifejezést a puha jelzővel látták el. Az életüket körülfogó keretek kapcsán választási lehetőségek nem adódnak, s ezért az adott helyzetek értékelését sem lehet morális alapokon elvégezni. Annak az időszaknak a politikája egyébként sem engedi meg a morális szem­pontok érvényesítését. Az általa megélt huszonöt év az úgynevezett demokratikus időszakban viszont ugyancsak azt mutatja, hogy a politika világából száműzettek az erkölcsi kérdések, márpedig mind az élet megélésében, mind az annak részét képező poli­tikai szférában megkerülhetetlennek látja az alapvető emberi értékek tiszteletét. Más vezérfonalat nem lát, csak azt, amelyik a letisztult emberi értékrend alapján alakult ki. A cenzúra kérdéséhez kapcsolódó vitákról jó összefoglalást ad Nővé Béla Cenzúraviták a 80-as évek Magyarországán című tanulmánya: http://www.kritikaonline.hu/kritika_llmarcius_nove.html 7. Az előbb felvetett kérdéseken akkor jóval kevesebbet gondolkodott, mint ma. Abban az időben vitték magukkal a történések, a Forrás körüli ügyek, a Tiszatáj története, a Läncränjan-ügy, a Mozgó Világ története, az Új Forrás-ügy, s így tovább. Ezerkilencszáznyolcvanhatban már az ötvenhatra való emlékezések kez­dődtek, ez a szál vezeti majd el a magyar társadalmat a rendszerváltáshoz. De nem csak az emlékezésekről kell beszélni. Akkor omlott össze a Kádár János által kialakított gazdasági rendszer, s kezdődött el a Kádár-rendszer agóniája. Megdöbbentőnek találja a megállapítást, de ki kell mondania, ma távolabb érzi magát a cselekvéstől, mint pár évtizeddel ezelőtt, amikor az említett ügyek zajlot­tak, pedig a közvetlen cselekvéstől az is távol állt, aminek akkor ő a részese volt. Talán éppen ezért, most szeretne, legalább magánhasználatra, valamiféle vezérelvet kialakítani az akkor történtek megítéléséhez, egyáltalán ahhoz, aho­gyan akkor a történésekben részt vett. Nyilvánvaló, hogy a mozdulatlanságot nem tudta elfogadni, ma is nehezen viseli ezt, látható azonban az is, hogy a nyílt ellenálló szerepe is távol állt tőle. Akkor is azt gondolta, amit ma, akkor nyilvánvalóan a Forrásra vonatkoztatva, hogy a magatartás, a magatartás iránya a meghatározó, s ha a magatartás, ebben az esetben a lap iránya előremutat, akkor a helyzet adta körülmények latolgatása megengedhető, a szerkesztőnek joga van sakkoznia a kéziratokkal. Ha azonban a lap elveszíti a maga meghatározó irányultságát, akkor baj van, s akkor nem találhatnak mentséget a maguk cselekedeteire. Huszonöt-harminc év távlatából hiányoznak neki az akkori folyóiratok. Az hiányzik neki, hogy akkor minden, ami vele és körülötte történt, a folyóira­tokon keresztül történt meg vele. 29

Next

/
Thumbnails
Contents